A Mohács és Kistérsége Tanuszoda és Termálfürdő a város fedett uszodájaként 2007. júniusában nyitotta meg kapuit, mely a korábban működött, elavult és szezonális használhatóságú strandot váltotta ki színesebb és minőségi szolgáltatásival. A fedett fürdő bővítéseként került átadásra a 2012. év nyarán az új szezonálisan üzemelő szabadtéri élményfürdő, majd ezen fürdőrész 2015. évben további szolgáltatásokkal egészült. ki.
A Duna partján egyedülálló természeti környezetben elhelyezkedő mohácsi uszodakomplexum egész évben várja a gyógyulást, regenerálódást kereső vendégeket, a sportolni, kikapcsolódni vágyó családokat. A fürdő szolgáltatásainak köszönhetően, egyszerre nyújt lehetőséget a csendes kikapcsolódásra és az önfeledt lubickolásra, sportolásra ugyanakkor azoknak sem okoz csalódást, akik a gyógyvíz áldásos hatását szeretnék élvezni. A családi együttlét, az aktív pihenés és a kényeztető nyugalom harmonikus egysége a gyerekeket és felnőtteket egyaránt feledhetetlen élménnyel teszi gazdagabbá.
Az aktív pihenésre vágyók a 33 m hosszúságú, 6 sávos, 27C fokú úszómedencében frissülhetnek fel, még a gyermekek és úszni tanulni vágyók igényeihez igazodva került kialakításra a biztonságos 0,7 m -1,3 m vízmélységű, 31C – 32C kellemes hőfokú tanmedence, valamint a nyugalomra, pihenésre, gyógyulásra vágyó vendégek a 37C -38C hőmérsékletű fényterápiás lámpákkal felszerelt gyógyvizes ülőmedencében töltődhetnek fel. A rekreációt szolgálja a fürdő belső szabadtéri részében kialakított merülő medencével és napozó terasszal ellátott hangulatos zárt udvar.
Az élményfürdőben kialakításra került egy élmény elemekkel tarkított medence (pezsgőágyak, nyakzuhanyok, pezsgőpadok, vízesések, testmasszázsok), gyerekmedence, a legkisebbekre is gondolva bébipancsoló, élmény – úszómedence, 25 méteres sportmedence, családi csúszda, hagyma csúszda, senior játszótér.
A fürdő wellness- szolgáltatásai különböző szauna, így a finn szauna, infra szaunák, gőzkabin, merülő medence, valamint különböző masszázs szolgáltatásokkal egészül ki.
A sportolni vágyók igényeihez igazodva került kialakításra egy fittnes terem valamint a belső füvesített udvarban egy rekortán borítású röplabdapálya.
A termálvíz gyógyvíz minősítéssel rendelkezik. A mohácsi gyógyvíz ásványi sókban gazdag, nátrium-kloridos, hidrogén-karbonátos jellegű, fluoridos, lágy termálvíz, melynek jelentős a vas és a jodid tartalma. Az ilyen típusú víz rendkívül kedvező hatású az ízületi és reumatikus megbetegedések, sportsérülések utókezelésére, nőgyógyászati megbetegedések kezelésére, fokozza a szervezet ellenálló képességét, valamint élénkítő és általános erősítő hatása van.
Hozzászólások
Ehhez a látnivalóhoz még
nem érkezett hozzászólás.
Szóljon hozzá, mondja el
véleményét!
További látnivalók a közelben (0)
Szállások a közelben (0)
Szerkesztőségi ajánlat (11)
Szarvasi Arborétum (Pepi-kert)
Magyarország legnagyobb arborétuma, a Szarvasi Arborétum Szarvas határában, a Holt-Körös partján terül el 82 hektáron.Gróf Bolza Pál a Körösök szabályozása után, az 1880-as évek végén kezdte meg azt a
Falumalom / Molnárház
Valaha 13 vizimalom volt Kapolcson.a bővizű - a Nagyvázsonyban eredő és Sztigligeten a Balatonba folyó - Eger-patakon. Itt működik a Művészetek Völgye fesztivál alapítója, a Kapolcsi Kulturális és Ter
Kapolcsi Kovácsműhely Múzeum
A Kapolcsi Kulturális és Természetvédelmi Egylet 1995-ben újította fel a portán lévő épületeket, a kapolcsi lakosok és egyéb támogatók segítségével.A részlegesen működő kis kovácsműhely mellett eredet
Egri Bazilika
Megújult külsővel és vezetett túrákkal várja a látogatókat a felújított egri Bazilika.A főszékesegyház az Egri Főegyházmegye érseki főtemploma, Magyarország második legnagyobb székesegyháza, ami 1831-
Vitéz Nagybányai Horthy Miklós Tengerészeti- és Néprajzi Kiállítóterem
KenderesKenderes, az Alföld szívében fekvő kisváros nemcsak csendes nyugalmával, hanem gazdag történelmi és kulturális örökségével is vonzza a látogatókat. A település neve összefonódott Horthy Miklós
Bocskai István Múzeum
A Bocskai István Múzeum kiállításaiA Bocskai István Múzeum Hajdúszoboszló hangulatos központjában várja látogatóit. Az intézmény jelenleg öt, egymás szomszédságában lévő épületben üzemel, így valóságo
Kiemelt szállás ajánlatok (12)
Spirit of the Earth Cottage - Dobogókő
Üdvözöljük a Pilis csodás szívében, a Visegrádi hegységben található romantikus vendégházunkban, Dobogókőn!Ez a prémium szálláshely párok számára készült, ahol a kényelmet és a meghitt pillanatokat he
Woodhouses Noszvaj
Bármilyen távol is vagytok otthonról, mi szeretnénk, hogy azt érezzétek, haza értetek. Ezért is szolgál hatalmas örömünkre, hogy 2021 novemberben megnyithattuk Noszvajon Sasfészek és Sziklaszirt luxus
Grand Alba Apartman Mezőkövesd-Zsóry
Apartman házunk a mezőkövesdi Zsóry gyógy és strandfürdőtől 750m-re található egy nyugodt, csendes utcában. Tőlünk Szilvásvárad 46Km, Lillafüred 43Km, Miskolc 40Km, Egerszalók 25Km és Eger csupán 19Km
CSIGALAK apartman
A CSIGALAK apartmant 2024-ben létrehozó és működtető Kapolcsi Kulturális és Természetvédelmi Egylet (www.kapolcsiegylet.hu) alapította az 1989-es Kapolcsi Művészeti Napokat, amely 1995-től Művészetek
Körös Rév Nyaraló
Különleges szállás nagy társaságoknakTökéletes helyszín nagy társaságoknak, családi nyaralásokhoz és céges csapatépítésekhezFedezd fel a Körös Révet, ami a Körös holtágak egyik legnagyobb szállása nag
Szentesi Horgász és Pihenőpark
A Kecskemét legújabb horgásztava szeretettel vár minden horgászni és kikapcsolódni vágyó Vendéget!A horgászok örömére a hagyományos halfajok - ponty, kárász, keszeg - mellett, néhány különlegesebb hal