Mogyoródi Pincesor

Mogyoród évszázadok óta szőlőtermelő hely, amint ezt a legrégebbi, 1291-ből származó első hiteles oklevél is igazolja. Pincék egyébként csak ott voltak a múlt század végére, ahol a telek agyag– vagy kőhegyben végződött. A legtöbb telek végén semmiféle dombvonulat nem volt, ezért az itt lakó boros gazdák a mai Dózsa György út vagy a Somlyói út hegyvonulatából vettek pincének való helyet. A pincét pedig maguk vájták ki csákánnyal. Mindez a századforduló előtti évtizedekben kezdődött, és az I. világháború előtt már szabályos pincesorok épültek ki.

Legtöbb pince bejárata elé a kitermelt kövek nagyobb darabjaiból - megfelelő kőfaragással - présházat építettek. Valamennyit vastag faajtóval és a vasaláson lelógó nagy lakattal, továbbá a hozzáillő pincekulccsal látták el. A bortermelési gyakorlat szerint a szüret után a borseprőt és a törkölyt kihordták a szőlő közé, szétterítették és bekapálták. Így visszajutottak a talajba a borélesztő sejtek. A szabad természetben megtalálható élesztősejtek így az évszázadok alatt felszaporodtak a szőlő talajában. Az élesztősejtek a porral együtt felkerülnek, megtapadnak a bogyóhéjon, s amikor a szüretkor a fürtöket leszedik és beviszik a kádakba, egyben bevitték az apró láthatatlan élesztősejteket is. A határban feldúsult élesztősejtek közt különböző változatok is kialakulnak, olyanok is amelyek a borkészítés szempontjából különleges tulajdonsággal rendelkeznek.

Kifejlődtek a hidegtűrő, és a magas szesztartalmat elviselő élesztőfajták. A borélesztők többsége általában 13 és 30 ͦC közötti hőmérséklet mellett tudja kifejteni hatását. Itt a mogyoródi határban azonban előfordulnak különleges, hidegtűrő élesztőfajták is, amelyek jóval hidegebb mustban is erjeszteni tudnak, 7-8 ͦC-ig működőképesek. Továbbá előfordulnak olyan élesztőgombák is, amelyek az átlagosnál magasabb szeszfokot is elviselik és jóval erősebb bor kiérlelését is lehetővé teszik.