Miszla látnivalói

Galagonya Tájház

Cím Miszla Kis u. 255. 46.632526 N, 18.479413 E
Kapcsolat Telefon: 30/632-1429 Web: www.miszla.hu
A falu tájházaként kiválasztott épület az 1900-as évek elején épült, magán hordozza az e vidékre jellemző népi építészet jellegzetességeit. Mint népi építészeti emlék, helyi védettséget élvez. Az eredetileg háromhelyiséges (szoba- konyha-szoba) ház később bővült egy kamrával, valamint az istállóval és a többi gazdasági épülettel. Az istálló a soros építkezési módot folytatva a ház toldásába került, a többi kisebb gazdasági helyiség az istálló oldalába, a házra merőlegesen épült, így az épületegyüttes L alakot mutat. Miszla jellegzetes partlakásos település. A gazdasági épületek itt is partnak, löszfalnak támaszkodnak. A gazdasági épületek sorrendje: istálló (tetején a felső utcáról nyíló szénapadlás), pajta, kamra (1), kamra (2) benne kemence, füstölő, innét nyílt a pince is, amit már befalaztak, valamint egy téglaépítésű helyiség, toldás. A melléképület-együttes előtt nyitott féltető fut, amelyet két falazott oszlop tart.

A lakóház oldaltornácos, két végén végoszlopos. A két külön bejárat a gáderra nyílik, köztük a padlásfeljáró ajtaja szintén a gáderra nyíló. A parasztház épülete vertfalu (tömésfalu). A melléképületek falazata vegyes (tömésfal, tégla). A ház padlózata a benyílót kivéve döngölt föld. Az istálló aljzata eredeti tégla, a többi gazdasági helyiség padlózata szintén döngölt föld. A ház tetőszéke ollóágasos tartószerkezetű, szelemenes. Az ollószárakat szétcsúszás ellen kakasülő-szerűen becsapolt gerendák védik. Az épületegyüttes teteje kétsíkú nyeregtető, amely háromszögű orommal zárul. Az orom vályogberakással készült eredetileg, a faoromzat egy másik miszlai ház mintájára újonnan készült. A tető héjazata a lakóháznál nád, a gazdasági épületeknél cserép. A ház és a melléképületek egyaránt viklis (szalmapólyás) födémmel készültek az istálló kivételével, ahol eredeti a deszkafödém. A főbejáraton eredetileg kétrétegű, belül egyszárnyú üveges ajtó, kívül egyszárnyú tömör ajtó volt. Utóbbi már hiányzik. A belső ajtók egyszárnyúak, felül üvegezettek. A házon 5 db 6 ablakszemes ablak található, szintén eredetiek. Az utcafronti ablakokra új zsaluk készültek. A ház előtt futó deszkakerítés szintén új.

A ház egykori lakói voltak Bölcsföldi József és felesége Lázár Zsófia. Leányuk, Bölcsföldi Erzsébet 1940-ben ment férjhez Bucsli Ádámhoz. Ebben a házban született gyermekük, Bucsli Erzsébet. A két generáció együtt lakta a házat az 1940-es években. Bucsli Ádám kőművesként dolgozott, ő végezte el a házon a bővítéseket (melléképületek, előtető). Bucsli Ádám a hívek közreműködésével vállalta el a kis evangélikus templom felépítését. Munkájáért a templom szomszédságában egy telket kapott, itt építette fel saját manzárdtetős házát. Családjával 1953-ban költözött el innét az új házba. Az öreg szülők halálukig ebben a házban maradtak. Ezt követően az új tulajdonosok, Sinovics István és felesége Szabó Erzsébet lettek. Itt éltek együtt 2013-ig, Sinovics István haláláig. Sinovics Istvánné Szabó Erzsébet 2014-ben adta el a házat, amikor is a Miszla Helytörténeti és Értékőrző Alapítvány kezelésébe került azzal a céllal, hogy abban Miszla tájházát létrehozzák.



A tájház szobáinak berendezése a 20. század első felébe kalauzolja a látogatót. Időmetszetnek az 1930-1940-es éveket választottuk, amikor is a fent említett idős szülők, a fiatal házaspár és kisgyermekük lakta a házat. Az utcafrontra, illetve az udvarra is ablakkal tekintő tisztaszoba mindig az újabb keletű bútoroknak volt a tárolóhelye, melynek darabjai reprezentációs célokat is szolgáltak. A szoba berendezése már a polgári ízlés irányába halad. Az ágyak a hosszanti fal közepére, egymás mellé kerültek. Az asztal és a székek az ablakok elé a bal oldali sarokba, a szekrények a bejárattól balra állnak egymás mellett. Az első szoba berendezése a fiatalabb generáció változtatásra kész, újításokat szorgalmazó életvitelét képviseli. A hátsó szoba sarkos elrendezése már autentikusabb. A jobb oldali sarokba, az ablakok elé került a sarokpad. Elé az asztal, mellé a szék. A szemközti falon a kászli és az ágy lett elhelyezve. A szoba berendezése az idősebb generáció hagyományőrzését, a régihez, a megszokotthoz való ragaszkodást, az élet lelassult ritmusát tükrözi.

Előzetes bejelentkezéssel látogatható.
Galagonya Tájház, Miszla Galagonya Tájház, Miszla Galagonya Tájház, Miszla