Hámori-tó

A kb. 1,5 kilométer hosszú, 9 méter mély Hámori-tó természetes elődje a Szinva édesvízi mészkőlerakódása által visszaduzzasztott Fel-tó volt, amelyet először 1319-ben említett egy pálos kolostorral kapcsolatos oklevél. A jelenlegi tó 1813-ban a Garadna-patak ipari vízhasznosítást célzó felduzzasztásával keletkezett, hazánk legrégibb tározó medencéje, amely 0,4 millió köbméter kapacitású. A tavat 14 állandó és 11 időszaki forrás táplálja.

Az 1700-as években épült ómassai kohó az 1810-es években már nem tudott tovább bővülni. Új helyén, Újmassán azonban nem volt megfelelő a vízbőség, ezért az újmassai kohó építésének megkezdésekor, 1810-ben a munkához szükséges vízierőről is gondoskodni kellett, amire a Hámor község felső végén levő Garadna- és Szinva-patakok összefolyása volt a legalkalmasabb. A mai tó létrehozása Fazola Frigyes nevéhez fűződik, aki a gátépítésben 1797-ben Selmecbányán szerzett jártasságot, ahol maga is részt vett az ottani tógát építésében.

Mire 1813-ban az új kohót Újmassán üzembe helyezték, a duzzasztással is elkészültek. Az így létesített Hámori-tó vizét az alatta épült műhelyek gépeinek meghajtására mind a túlfolyótól, mind a fenékzsiliptől tölgyfa csatornákon vezették, amelyek maradványai még az 1940-es években is láthatók voltak.

A Hámori-tavon 1932-1944 között cölöpökre épített strandfürdő várta a vendégeket, emellett a Palotaszálló az 1930-as évekbeli prospektusaiban vitorlázási lehetőségeket is kínált a tavon. Csónakázásra már a 19. században ide érkezőknek is lehetőségük nyílt, a téli időszakban pedig korcsolyázni is lehetett a befagyott tavon.