Mikepércs község (Hajdú-Bihar megye) határában a Hajdúbagosra vezető földút mentén áll magányosan egy hatalmas tölgyfa. A népnyelv ezeréves, más néven Rákóczi-tölgynek nevezi. Az első elnevezés minden bizonnyal abból ered, hogy az egyszerű falusi ember hajlamos a túlzásokra. Ha ellenség közeledett, az alvégen kétszázat láttak, a felvégen már kétezren voltak, a szomszéd falu már ötezertől rettegett. Mivel a fa szokatlanul idős — a szakértők szerint 250-300 éves — a népnyelv ezerre kerekített. A másik elnevezésnek történelmi háttere van.
A 16. században a falunak több birtokosa is volt egyszerre. A középnemesi birtokos családok sorában a Rákócziak is szerepelnek. Elképzelhető, hogy ez az erdőrész az ő birtokukon volt, s innen eredhet az elnevezés. A települést Báthory Gábor erdélyi fejedelem 1608-ban hajdúkiváltságokkal ruházta fel, majd 1615-ben Bethlen Gábor újabb hajdúkat telepített Mikepércsre. Köztudott, hogy a hajdúk a Habsburgok elleni szabadságharcban tűntek ki vitézségükkel, amiért a kiváltságokat kapták.
Amellett, hogy Rákóczi folytatója Bocskai örökségének, a mikepércsi hajdúk leszármazottai közül minden bizonnyal sokan álltak a kurucok közé. Erről pontos adatok nincsenek, de a falu címerében látható sisak és kardot tartó kéz a hazáért harcoló lakosságot feltételez. Így nagyon valószínű, hogy bizonyos mértékű Rákóczi-kultusz is létezhetett itt. Így a fát nem nehéz összefüggésbe hozni Rákóczival.
A helyi lakosságnak nagyon fontos ez a fa. Egyrészt a település egyik látnivalója, amely minden Mikepércsről szóló oldalon megtalálható, így a lokálpatrióták nagyon büszkék rá. Másrészt a Vándor-ló elnevezésű jelzett turistaúton áll őrt, és a tájvédelmi körzetté nyilvánított Nyárfás-hegyi legelőre tekint. Az út végcélja Hajdúbagos, és a település előtt átvezet az 1976-ban természetvédelmi területnek nyilvánított, a Hortobágyi Nemzeti Parkhoz tartozó földikutya rezervátumon, amely hazánkban egyedülálló.
A mikepércsiek gyakran járnak a Rókás-horgásztóhoz, és félúton éppen az öreg tölgy szép nagy árnyékában tudnak megpihenni. A fent leírtak okán az itt élő emberek nagyon szívükön viselik a famatuzsálem sorsát.
Hozzászólások
Ehhez a látnivalóhoz még
nem érkezett hozzászólás.
A 16. században a falunak több birtokosa is volt egyszerre. A középnemesi birtokos családok sorában a Rákócziak is szerepelnek. Elképzelhető, hogy ez az erdőrész az ő birtokukon volt, s innen eredhet az elnevezés. A települést Báthory Gábor erdélyi fejedelem 1608-ban hajdúkiváltságokkal ruházta fel, majd 1615-ben Bethlen Gábor újabb hajdúkat telepített Mikepércsre. Köztudott, hogy a hajdúk a Habsburgok elleni szabadságharcban tűntek ki vitézségükkel, amiért a kiváltságokat kapták.
Amellett, hogy Rákóczi folytatója Bocskai örökségének, a mikepércsi hajdúk leszármazottai közül minden bizonnyal sokan álltak a kurucok közé. Erről pontos adatok nincsenek, de a falu címerében látható sisak és kardot tartó kéz a hazáért harcoló lakosságot feltételez. Így nagyon valószínű, hogy bizonyos mértékű Rákóczi-kultusz is létezhetett itt. Így a fát nem nehéz összefüggésbe hozni Rákóczival.
A helyi lakosságnak nagyon fontos ez a fa. Egyrészt a település egyik látnivalója, amely minden Mikepércsről szóló oldalon megtalálható, így a lokálpatrióták nagyon büszkék rá. Másrészt a Vándor-ló elnevezésű jelzett turistaúton áll őrt, és a tájvédelmi körzetté nyilvánított Nyárfás-hegyi legelőre tekint. Az út végcélja Hajdúbagos, és a település előtt átvezet az 1976-ban természetvédelmi területnek nyilvánított, a Hortobágyi Nemzeti Parkhoz tartozó földikutya rezervátumon, amely hazánkban egyedülálló.
A mikepércsiek gyakran járnak a Rókás-horgásztóhoz, és félúton éppen az öreg tölgy szép nagy árnyékában tudnak megpihenni. A fent leírtak okán az itt élő emberek nagyon szívükön viselik a famatuzsálem sorsát.