Magyar - Sváb Tájház

Az 1800-as évek elején (1811-ben) telepített Herczegfalva (ma Mezőfalva) magját három utca alkotta, 600 négyszögölös jobbágytelkekkel. Az egyes portákat oldalt élő sövény, a kertek végén két sor akácfa határolta. A házakat alap nélkül sárból és földből döngöléssel készítették. Nyeregtetejüket zsúpszalmával fedték. A padlást sároztál, tapasztották. Az oromzatot sövényből fonták, majd ezt a fonatot sárral tapasztották, később a jobb módúaknál ez deszkaborítást kapott.

A lakrész általában három helyiségből állt: két szoba, középen a nyitott kéményű konyhával. A házzal egybeépült a kamra és az istálló. Ehhez csatlakozott a különféle gazdasági eszközök tárolására szolgáló fészer, a szénapajta, a kisebb háziállatok óljai és a csöves kukorica raktározására szolgáló góré. A szérűskertben volt a szalmakazal és a trágyadomb helye, ide hordták be aratás után a gabonát és annak cséplése (masinázása) is itt történt. A masinázás után sűrű kukoricával vetették ezt be, amit zölden használtak fel az állatok etetésére.

Az első (utcafronti vagy tiszta) szobában helyezték el a jobb bútorokat. Az ágyon slingelt (kihímzett) ünnepi ágynemű volt bársony- vagy szövet ágyterítővel letakarva. A tapasztott padozatot homokkal szórták fel és szépen elsimították vagy híg tehéntrágyával kenték fel. A falakra olajnyomatú szentképeket helyeztek, ezek mellé került a házi áldás, a feszület, és az ajtó mellől nem hiányozhatott a szentelvíztartó sem. Az első szobát csak ünnepkor, illetve vendégek érkezésekor használták.

A mindennapi élet a hátsó szobában zajlott, az egész család itt aludt. A szoba berendezése csak a legszükségesebb dolgokból állt. A mestergerendán tartották a kényesebb, féltettebb tárgyakat (például dohányvágó szerszámot) azért, hogy a gyerekek ne férjenek hozzá.

A két szobát a konyha választotta el egymástól. Itt volt a ház bejárata, legtöbbször félbevágott ajtóval. Így ki tudták rekeszteni az udvaron kapirgáló lábas jószágokat. Berendezése nagyon egyszerű volt: rakott tűzhely (sparhelt) és kemence. A kemence szolgált a hátsó szoba fűtésére is. A szabad-kéményes konyha két részét vastag gerenda vagy bolthajtás választotta el egymástól. Erre díszes cseréptányérokat akasztottak. A konyha berendezéséhez tartozott a vizes pad az ivóvizes vödörrel és a mindenki által használt zománcos bögrével. A főzéshez használt edény a stelázsin (polcon, állványon) vagy a falon kapott helyet. A bejárati ajtó mellett falba épített szekrénykében, a „vakablakban” tartottál a zsírt, de a kenyeret, a sót, a paprikát, esetleg a borsot és a mindennapi étkezéshez használatos tányérokat és poharakat is. A többi élelmiszert (például a lisztet, a füstölt húsokat, a tojást, a babot) a savanyítós hordóval, a kenyérdagasztó teknővel, a szakajtókkal (fületlen, fonott kosár) és a különféle szitákkal együtt a kamrában tárolták - innen lehetett felmenni a padlásra is.

A vertfalú házak állandó karbantartást kívántak. Általában húsvétkor rendezték a nagytakarítást, amihez hozzátartozott az is, hogy tapasztással kijavították a fal sérült részeit és utána kívül-belül kimeszelték a házat.