Általános iskolás koromban köteleztem el magam a néprajz iránt. Az indíttatást két nagyszerű rajztanáromtól, Kocsis Istvánnétól és Takács Miklósnétól kaptam. A 60-as években kezdett divatba jönni a gyűjtés, és nemcsak gyűjtöttem, hanem vásárolgattam, cserélgettem is. Akkor még szívesen adták a régi tárgyakat. A gyűjtemény sokáig a padláson, ládákban porosodott, rendezetlenül. Alig vártuk, hogy elkészüljön a lakásunk és rendbe tegyük a telekkel megvásárolt kis parasztházat, amelyben 18 évvel ezelőtt 1988-ban elhelyeztük a gyűjteményt. Egy három osztatú délborsodi parasztházat rendeztünk be, amely kisparaszti tisztaszobát, pitvart és kamrát mutat be.

A gyűjtőmunkában és elrendezésben sokat segített feleségem, aki pedagógusként 29 éve tanítja a csáti gyerekeket, és legalább olyan fontosnak tartotta a tájház létrehozását, mint én, hiszen Mezőcsáton a néprajz tekintetében akkor még nem volt olyan tájház, kiállítás amelyet a tanulók látogathattak volna, és segítséget nyújtott volna abban, hogy a helyi tantervnek megfelelően megismerjék lakóhelyük múltját a begyűjtött ereklyéken keresztül.

Kicsit büszke is vagyok arra, hogy mi voltunk az elsők ebben a honismereti, néprajzi hagyományok ápolásában, és az első látogatóink a feleségen osztálya kisdiákjai voltak, rajz és környezetismereti tanulmányi séta keretében. Aztán jöttek egyre többen az érdeklődők az ország más tájairól is, és külföldről Németországból, Erdélyből, Hollandiából is. Hiszen a csáti népi fazekasság európai világhíre, a Miskák és Madaras butellák vonzották a néprajz iránt érdeklődőket.

Örömmel fogadtuk a vendégeket, és egyre nagyobb szükségességét éreztük, hogy a kis házat bővítenünk kell. Létre kell hoznunk egy olyan nagyobb kiállítótermet, ahol esős idő esetén is legalább egy csoportot tudunk fogadni és hellyel kínálni. Aztán a gyűjtemény is túlnőtte a kisházat.

Így történt, hogy a TVK Rt. által hirdetett pályázat segítségével 2003-ban bővítő építkezésbe kezdtünk, majd saját erőből 2006-ra sikerült befejeznünk a munkálatokat olyan szinten, hogy a tájház ismét rendezett és látogathatóvá vált. Sokat dolgoztunk rajta, de megérte, hiszen a régi parasztszobát, pitvart, kamrát sikerült kibővítenünk egy külső kamra hozzáépítésével úgy, hogy egy tágas kiállítóhelységet nyertünk.

Ebben főként világítóeszköz gyűjteményt helyeztünk el, amely bemutatja a világítóeszközök fejlődését az ősmécsesektől napjainkig. A gyűjtemény legrégibb darabja az 1400-as évekre emlékeztet.

Jól esett, hogy sokan segítették a bővítési munkálatokat. Szeretnénk köszönetünket kifejezni mindazoknak, akik támogatóink voltak és kérjük látogassák meg tájházunkat! A gyűjtemény napról-napra gyarapszik. Kapunk újabb és újabb restaurálásra szoruló népi eszközöket, s azokat helyreállítva mindig egy-egy értékes ereklye kerül a tájházba. Itt szeretnénk köszönetet mondani azoknak is, akik szívesen ideadják nagyapáik emlékeit ahelyett, hogy eltüzelnék, vagy a szemétre vitetnék.

A képeken látható helységek, tárgyak magukról beszélnek. Bemutatják a parasztházban található használati és dísztárgyakat, s mindezek gyöngyszemei a számban kevés, de mégis eredeti csáti népifazekasság remekei. A rajtuk lévő feliratok, évszámok több mint száz évvel ezelőttre kalauzolják vissza a ma emberét.

Örülünk, hogy a munkálatokat befejezve a tájházat a látogatók számára Mezőcsát várossá avatásának 15. jubileumi évfordulója tiszteletére megnyithatjuk. A 353-901-es telefonszámon előre bejelentkezés alapján, belépődíj nélkül szívesen látunk minden kedves érdeklődőt!
Juhász István - Juhász Istvánné