Református templom

A helyben képződött kéziratok Matty két templomáról tájékoztatnak. A korábbi oratórium még fából készült, nem tudni mikor, de a királyi helytartótanács 1775. január 16-án engedélyezte a renoválást.

A ma is álló, első szilárdfalú templom keletkezéséről különféle irodalmi művekben több évszám is megjelent. Közülük egyedül a ritkán olvasható 1800 hiteles.

Szegedi János, a templomépítő “Matyi Predikátor” (1788-1801) szavaiból arra következtetünk, hogy először, 1796-ban a “kőtorony” készült el a faoratóriumhoz toldva.

Szegedi tiszteletes utódja, Vághó László (1809-1818) Báthori Gábor püspök látogatására úgy foglalja össze az istenháza históriáját, hogy a Templom 1800-ban épült, a torony pedig 1795-ben jól égetett téglából. A mattyi egyház bevételi és kiadási tételei tanúsítják, hogy az építkezés közben a berendezés is készült.

Az új templomot ugyan 1800 decemberében fejezték be “tökéletesen”, de már korábban birtokba vették, hiszen az első keresztelést Szegedi János október 10-én végezte benne.

A klasszicizáló barokk stílusú épületcserépfödelű lehetett, mert a számadáskönyv szerint 1819-ben 500 cserepet vesznek a javításához. Ablakai valószínűleg ónkeretes apró üvegszemekből állnak, ugyanis 1812-ben két “ablak karikáját” pótolják. Belső terében, legalábbis a torony felőli végén megvan már a szép, háromárkádú téglakarzat. A hajó hátsó végében hasonló kar emelkedik, amit talán 1830-ban rakattak, abban az évben, amit tévesen a templomépítés idejének véltek. Az elegáns és rendkívül drága bádogborítású templomsisakot 1823-ban készíttetik egy “névtelen” siklósi áccsal és egy pécsi bádogosmesterrel, 940 forintért. (A 2007-ben újonnan fölállított sisak szépen tagolt, hagymakupolás, lantornás barokk formája az előzőt idézi.) Az 1855. évi tűzvészben, mely a falu egyharmadát fölperzselte, majdnem odaveszett a templom is, ám Szakács Lajos tiszteletes jegyzete szerint: “a templom és a parochia is égtek már, de a Siklósról érkezett segély e kettőt mégis megmentette.” Miután az istenházát renoválták, 1863-ban a cinteriumot kis oldalhajóvá bővítették. A meszelt síkmennyezetű épület padjai 1942-ben 350, ma 250 ülőhelyet biztosítanak.

A templombelső díszei
Első látásra föl sem tűnik, hogy hímes templomban járunk, ezért jelenhetett meg olyan közlemény, hogy a festett berendezés elpusztult. A híradás tartalma szerencsére csak részben felel meg az igazságnak.

Körülnézve elsőként a fából készült, barnára festett, aranyozott volutákkal, applikációkkal és füzérekkel ékes klasszicizáló barokk stílusú szószékkosár ötlik szemünkbe. Föléje hangvető borul, amelyről hiányzik az 1790-ben említett korona. A templom közepén ma egy kerek monopódium szolgál úrasztalként. Siklósi márványból faragták, lapjának oldalába vésett fölirata szerint 1849-ban. A templom piacát határoló 5 padsor homlokzatát eredetileg szépen virágozták, ma azonban csak az utólagos barna festéken átsejlő formákat láthatjuk.

Valószínű, bár biztosan nem tudható, hogy 1800-ban a templom már vakolt síkmennyezettel készült. A torony felőli karfeljáró deszkakorlátja és a lépcső alsó borítása föltehetően az ótemplom mennyezetének hímes és föliratos elemeiből áll. Jellemző az akkori újat áhító korszellemre, hogy még a régi föliratos táblát is hulladékanyagként kezelték: az utódok legnagyobb bánatára úgy vágták el, hogy pontosan az évszám hiányzik róla.

A padokat díszítő ornamentikát “fátyolon keresztül” nézve nem is olyan könnyű elemezni. Az öt, széles keretbe foglalt előlap tizenhat festett táblát rejt magában. Úgy tűnik, mindegyikbe ferde tengelyű, dús levelű, jobbára tulipános virágszálat festettek. A felső szegődeszkákon leveles viráginda fut végig. Némelyik padon a minta szerkezete és részletei jól kivehetők. Összevetve a karfeljáró mennyezetdeszkáival, megállapíthatjuk, hogy valamennyi virágos festmény egyazon stílusú és korú ornamentika részét alkotja.

A kórus alá másodlagosan beépített, szabadon megjelenő hímes töredékek késő reneszánsz jellegű, lendületes, szépen formált, rajzos mintája gyakorlott, ügyeskezű mesterre vall. A fehér alapra festett, vonalakkal gazdagon árnyalt, hajlékony levelek eredetileg zöld, vörös, kék és sárga színben játszottak, mára azonban erősen megfakultak. Csúcsdíszük egyszerű háromszirmú vagy gránátalmaszerű tulipán. Egyik elemen a kacskaring motívum is megjelenik. A cinterem átfestett padmellvédjének felső keretén 5-6 szirmú kerek virág is fölfedezhető.

Mindenképpen elgondolkodtató a padok és a mennyezetdarabok díszítésének nagyfokú hasonlósága; arra utal, hogy azonos mester egyidőben alkotott művei. Egy szűk periódust a felirattöredék alapján konkrétan körül is tudunk határolni, ez pedig II. József kora. A hímes festés tehát 1780 és 1790 körül készült, s minthogy ekkor még a mai templom nem állt, a korábbi fatemplom számára. Illés Géza kéziratában ennél pontosabb évszámot jelöl meg: 1782-t, ami stíluskritikai alapon elfogadható, ám bizonyítéka a kéziratok között nem található. Ha majd sor kerül a padok restaurátori feltárására, akkor lehet megmondani, hogy a rajtuk látható díszítés valóban ebből a periódusból származik-e vagy pedig a mennyezet mintáinak későbbi másolata.

Mindig fölmerülő kérdés az is, ki volt a mű alkotója és hol találjuk az ornamentika rokonait. A legrégibb számadáskönyvben egyetlen asztalos neve szerepel, 1819-ben és 1820-ban. Őt Varga Jánosnak hívták, de tekintettel a késői időpontokra, és hogy csak apró – 2-5 forintos – összegeket fizettek neki, létra- és nyoszolyakészítésért, “Székek tsinálásáért“, nem valószínű, hogy ő lett volna a nagy volumenű festett munkák készítője.

A művészeti összefüggések is homályosak, a mattyi díszítés pontos mását eddig még nem találták, de a levélornamentika nagyon hasonlít a peterdi temploméra. Az elmondottakat érdemes még azzal kiegészíteni, hogy a bemutatott asztalos művek mellett a festett minta kiterjedt a fehér falra is. Nem véletlenül fogalmazott úgy Szegedi János prédikátor 1800-ban, hogy “a kart szépen kifestve“, nyomait Szigetvári János még 1985-ben is tanulmányozta. Közleményéban az írta, hogy “A kő-karzat (tégla) lemeszelt eleje színessel volt díszítve… a sötét minták jól átütnek a meszelésen.” A falazott kórus virágmintás díszítése nem társtalan a Dráva mentén, hiszen festett virágok borították az 1802-ben elkészült drávacsepelyi téglakórus elejét és boltozatát is, melyek a 2010. évi felújítás során váltak láthatóvá.