Brunszvik-kastély parkja

Reggel sétát tettem a parkban, melyet a gróf a kontinensen általában angolnak nevezett stílusban képeztetett ki; ebben a stílusban az a felfogás érvényesül, hogy a művészet nem szoríthatja ki a természetet. Gyönyörű tavaszi reggel volt. Körülöttem minden Angliára emlékeztetett, olyannyira, hogy szinte hazámban képzeltem magamat.” (Richard Bright, 1815.)

Az 1700-as évek közepén „Amikor Brunszvik nagyapám Martonvásárt átvette, csak vízzel borított pusztát talált ott. Nyolcezer hold száraz területen egyetlen ház, néhány pásztorviskó és egy fa állott” – írta Brunszvik Teréz naplójába. Ezt bizonyítja a II. József-féle katonai felmérések nyomán született térkép is, melyen nem látható erdő. Martonvásár egykori birtokosa a Brunszvik-család, később a Dreherek vették meg a birtokot. Id. Brunszvik Antalnak és utódainak köszönhető, hogy a török idők alatt és után teljesen elmocsarasodott, fátlan és lakatlan pusztából újból kultúrtájjá formálódott a hely.

Az 1777-ben id. Brunszvik Antal által készített kis térképvázlaton már láthatók a fatelepítések, a ma is látható „öreg” tó, és a patakra épített vízimalom is. Elsősorban gyümölcsfákat, füzeket és hársakat ültettek. 1784-85-ben ifj. Brunszvik Antal építtette meg a barokk stílusú, földszintes kastélyt és folytatta az angolkert kialakítását. Először a díszkertet és a szigetet alakították át. Ezután következett az épület és a tó közötti parkosítás. Gesztenyefákat és tölgyest is telepítettek a parkba.

Az 1790-es évek végén a gróf korai halála után, felesége, báró Seeberg Anna egyedül „mérnökök segítsége nélkül” csapoltatta le a birtok északi részének mocsarát. A kert, lépésről lépésre formálódott. Magán viselte az érzelmi-hangulti hatásokra törekvő szentimentalizmus jegyeit. Brunszvik Teréz például „hársfakörönd-köztársaság”-ot telepített: „Egy kerek térséget magas, nemes hársfákkal ültettünk be; minden fa egy-egy tag nevét viselte…”. A tagok közé Beethovent is felvette. Még ma is él egy kislevelű hárs példány közülük. Brunszvik Ferenc, az unoka, az 1800-as évek elejétől kezdte meg a birtok korszerűsítését. A kert tervezője nagy valószínűség szerint Heinrich Nebbien lehetett. Ekkor telepítették a platánokat, a sokféle kőrist, japánakácot, csörgőfát, égert a területre. A park felvette a lényegét tekintve ma is változatlan természetszerű formáját.
A Park 1953 óta a Magyar Tudományos Akadémia Agrártudományi Kutatóközpontjának ad helyet.

Bár a kastélypark történetéből kiderül, hogy mesterséges, ültetett fákból álló angolkert, a Szent László patak mentén természet közeli tölgy-kőris-szil ligeterdőket is találunk. A parkerdő lágyszárú szintje pedig gazdag virágos növényekben, melyek egy része emberi betelepítés eredménye, más része már természetes megjelenés. Az angolkert 1953 óta természetvédelmi terület.

Tavasszal a parkot sárga virágszőnyeg borítja a téltemető, a sárga tyúktaréj, bogláros szellőrózsa, salátaboglárka foltjaival, melyet a kék színű tavaszi csillagvirág, illatos ibolya szakít meg. A ligeterdő területén medvehagymát, odvas keltikét, hóvirágot és kisvirágú hunyort is felfedezhetünk. Nyár elején a lombkorona teljes záródása előtt még virít a pettyegetett tüdőfű és az orvosi salamonpecsét. Ősszel a park lombjának színei jól érzékeltetik a kertépítők eredeti szándékát. Az őshonos fafajok (kislevelű hárs, cser, kocsányos és kocsánytalan tölgy, magas kőris, gyertyán, enyves éger stb.) mellett számos egzotikus fafaj is él a parkban, mint a mocsárciprus, ősmamutfenyő, amerikai vasfa, platán, atlaszcédrus stb.). Famatuzsálemei, még az 1800-as évek elejéről származhatnak, mint a kislevelű hárs a kastély mögött, vagy a tóparti mocsárciprus. A park tavasztól őszig madárdaltól hangos. Több tucat rendszeresen fészkelő madárfaj él itt. Érdemes időt szentelni az olyan különleges madárfajok megfigyelésére, mint a feketeharkály, erdei fülesbagoly, rövidkarmú fakusz vagy a nyaktekercs. Télen is van mit felfedezni. Áttelelő madaraink közül cinegefajokat, őszapót vagy ökörszemet is láthatunk. A tó körül pedig szürke gémek, tőkés réce csapatok figyelhetők meg.
A Magyar Tudományos Akadémia Agrártudományi Kutatóközpontja jó gazdaként tartja fenn a park természeti értékeit.