Tájház

A markazi Tájházat az 1870-es évek elején Valkó Vendel helyi mester építette.
A lakóépület szarufás, torokgerendás, vízvetős, deszkaoromzatos, nem típusos háromosztatú ház. Eredetileg két család részére épült, 2 külön bejárattal (1 szoba, konyha). A gyakorlatban általában egy család lakott benne, a hátsó részben átmenetileg laktak vendégcsaládok.

A XIX. sz. közepe előtt Markazon fából építkeztek, későbbpatakkőből vagy kőbányák, kőfejtők terméséből. A tájházat durván faragott patakkőből, agyagos földbe építették, teteje nád (korábban tetőfedésre rozsszalmából kötött zsúpot használtak).

A belső terek alapzata „földes” amelyet lótrágya és agyag keverékéből tapasztottak össze. Erre került föl egy vékony, tehéntrágya és markazi vörös föld („híg massza”) keverékéből álló réteg, mely azt a célt szolgálta, hogy a felület egyenletesebb és színesebb legyen. A falakat fehérre meszelték, a homlokzaton kék színű ablakkeretezéssel és lábazattal.

A lakórészekben eredetileg szabadkéményes konyha és kemencés szoba található. A lakóépülettel párhuzamosan húzódik egy kamrából és egy eszköztárolóból álló gazdasági épület.

A ház utolsó tulajdonosa Barta Veron („Bikulya”) volt. Halála után az akkori Községi Tanács megvásárolta és a Műemlékvédelmi Felügyelőség segítségével felújította, a látogatók előtt 1988-ban nyitották meg.

Hegedűs Istvánné, Ágnes néni – akinek szívügye volt a régi eszközök, berendezési tárgyak megmentése – vezetésével idős asszonyok gyűjtötték össze a faluban még fellelhető tárgyakat. Ágnes néni volt – 2003-ban bekövetkezett haláláig – a ház gondnoka. Ízes tájszólással, itt-ott tót szavakat belekeverve mesélt az idelátogató vendégeknek.

A berendezési és felszerelési tárgyak java része a XX. sz. elejéről származik.
Fiatal pár korabeli viseletét embernagyságú bábon lehet tanulmányozni, egy komód tetején Keszthelyi Jánosné, Marika néni népművészeti babái és népi gyermekjátékai sorakoznak. Az ő munkáiból néhány darabot a kecskeméti Szórakaténusz Játékmúzeum is őriz. Bölcső, vetett ágy, rokka, szövőszék, konyhafelszerelési tárgyak, a hajdani életmód jellemző darabjai mind megtalálhatók a házban.

Az 1999-es árvíz súlyosan megrongálta az épületet: a falak benedvesedtek, és a hátsó rész megcsúszott. A Nemzeti Kulturális Alapprogram pályázatán nyert támogatásból, valamint az Önkormányzat által biztosított forrásból sikerült felújítani az épületet, melynek átadására 2005. december 16-án került sor. Az épület rendszeres karbantartásában és az újbóli berendezésben kiemelkedő segítséget nyújtottak a helyi Nyugdíjas Klub tagjai.