Marcali látnivalói
Plébániatemplom Múzeum
Cím
Marcali
Hősök tere 1.
46.578329 N, 17.414587 E
Hozzászólások
Ehhez a látnivalóhoz még nem érkezett hozzászólás.
A kiállítótér felújított, keményfa burkolatú lépcsőn közelíthető meg. A feljáróból egy előtérbe érkezik a látogató, majd ezt követően lép be az oratóriumba. Az állandó tárlat ebben a két helyiségben kerül kialakításra, de tematikáját tekintve szervesen kapcsolódó egységekből épül fel. Az előtérben annak a családi otthonnak a vallásos tárgyai kapnak helyet, ahonnan az ember (a gyermek) életútja indul. Az ide érkező látogató azokkal a szakrális tárgyakkal, illetve az egyéni vallásosság kellékeivel találkozik, amelyek java részét a katolikus hívek bocsátották a kiállítás rendelkezésére.
A “családi szféra” vallásos légkörét jelképező előtérből lépünk az oratóriumba – ahogy az egyéni életút során a gyermek a családból az iskolába kerül, s a vallásos nevelés eredményeként az egyházközség tagjává válik. Ebben a térben a marcali plébánia és templom történetének részét képező tárgyi emlékek, dokumentumok, valamint az egyházi oktatás múltjából származó kellékek tárulnak a látogató elé. A teljesség igénye nélkül felsorolok néhány jelentősebb tárgycsoportot: válogatást adunk a templom miseruha-gyűjteményéből, felvonultatva a legfontosabb liturgikus színeket; bemutatjuk a legszebb templomi zászlókat és liturgikus kelléktárgyakat; valamint a plébánia könyv- és dokumentumgyűjteményének néhány különleges darabját; továbbá megemlékezünk az oratórium egykori hittanterem funkciójáról is.