Bunker túra

Az 50-es évek hidegháborús hisztériájában a szovjet iránytól eltérő utat járó szocialista Jugoszláviát ellenséggé kiáltották ki, így hazánk a szocializmus védőbástyájaként a magyar Maginot-vonalnak” nevezett erődrendszer építésébe kezdett.

Ez a majd 630 km-es védvonal az ország déli határvidékén, az Őrségtől Szegedig húzódott, s ebben kiemelt fontosságú volt a Nagykanizsa-Lenti szakaszon a Dél-zalai szénhidrogénmezők védelme. Így itt nem csak az erődrendszer elemei készültek el, de Lovásziban egy légópince is épült, biztosítva a dolgozók védelmét, illetve az olajkitermelés folyamatosságát háborús körülmények között is.

Minderre Magyarország 7 milliárd forintot költött, ide temették a békekölcsönökből és a bankhitelekből befolyt pénzeket. az ország GDP-jének 25%-át. Ennek fényében nem is kell olyan nagyon csodálkozni az eladósodottságunk mértékén!

Mára ezek az építmények betonba merevedett mementói az akkori őrületnek. Szerencsére azóta az aknazárakat felszedték, a drótakadályokat lebontották, vagy felhasználta a falusi lelemény. Időközben az Úniós csatlakozás révén a határok is átjárhatóvá váltak, így ma már bátran és gond nélkül bejárhatjuk az egykor igen szigorúan őrzött határszakaszt. 10 km-es túránk során körbejárhatjuk a Lovászi határában fellelhető emlékeket. Az egykori árokrendszernek mára csak a beomlott nyomai láthatók, de a fedezékek és parancsnoki állások máig állnak és a bátrabbak be is merészkedhetnek a legtöbbe.

Túránkat két szakaszra osztjuk. Kezdjük talán a hosszabb gyalogtúrával. Ha elindulunk a strand melletti műúton az egyre meredekebbé váló úton felfelé, a domb tetején a II. világháború idejéből fennmaradt légvédelmi ütegállás nyomaira bukkanhatnak a figyelmesebbek az úttól balra egy kis magaslaton. Továbbhaladva elhagyjuk az út mellett az egykori kútfeji határőrlaktanya ma már magánkézben lévő épületeit, egyre magasabbra kapaszkodva közelíthetjük meg a gerinc másik oldalán húzódó országhatárt. A legmagasabb ponton egy Y alakú elágazásnál balra fordulva megkerüljük az erdészet sorompóját és elérjük első pihenőhelyünket egy dombtetőn álló faház mellett. Érdekessége, hogy a földpincéjét egy betonbunkerből alakították ki. Ha kifújtuk magunkat, kövessük nyugati irányba a nagy ívben délre kanyarodó utat és nézzünk be mindkét oldalon az erdő fái közé, ugyanis mindenütt futóárkok és megfigyelőállások nyomait találjuk, ha jól kinyitjuk szemeinket. Leérve a völgybe, egyre nagyobb erődítményekre találunk. Az addigi kerek megfigyelő kupolákat itt lövegállások, tüzérségi megfigyelőállások váltják fel. Ha átgondoljuk, hogy akkoriban itt erdő helyett legelő volt, mindjárt érthetővé válik a védmű felépítése. A harckocsiakadályokat mára már eltávolították, de az állások és parancsnoki erődítmények még mindig kitűnő állapotban vannak. Soknak betömték a bejáratait, mert ezek mindig megmozgatták az itteni gyereksereg fantáziáját és a mindenszentekkor elcsent gyertyacsonkok segítségével csapatokban járták a területet, hogy megismerkedjenek a sötét titkokkal. Tehették mindezt könnyedén, mert errefelé mindenki jó viszonyt ápolt a határőrökkel, így a közvetlen határsáv kivételével nem zavarták el a gyerekeket.

Utunkat egy völgybe balra kanyarodva folytatjuk. Csak néhány méternyire kell bemenni az erdő fái közé és máris rábukkanunk az erődítményekre. Parancsnoki és hírközpontokat találunk igen jó állapotban, de olyan is van amit szinűltig megtöltött a víz. Mindenképpen nagyon figyelmesen és óvatosan menjünk, mert olyan jól beleolvadnak a környezetbe, hogy bármikor könnyen beleeshetünk egy-egy aknába, bejáróba. Visszakapaszkodva a domb tetőre megtaláljuk az egyik legnagyobb bunkert, a "hétszobás"-t ahogy a helyiek nevezik. Tőle nem messze még találunk egy igen jó állapotú megfigyelőállást, majd az erdő fái között leereszkedünk az Egervölgybe és visszatérhetünk a kiinduló pontra.

A túra másik szakasza a "Légópince" bejárása. Előzetes egyeztetés után vezetővel járhatjuk be az óvóhely labirintusait. Ez az országos szinten is nagynak tekinthető építmény számtalan elágazásával, kijáratával a domboldalra felkúszó Lakótelep településrész alatt húzódik. Számtalan folyosóval, saját víz és áramellátással, szellőztetéssel, fűtéssel, orvosi szobával, telefonközponttal, parancsnoki szobával, de még hullatárolóval is rendelkezett. Méretei megdöbbentőek, aminek oka az, hogy a dolgozók mellett azok családtagjainak ellátást is szolgálta volna.

Szinte a rendszerváltásig üzembe tartották és rendszeresen légoltalmi gyakorlatokat is szerveztek itt. Azonban azt követően az új tulajdonos már hasznosítani nem tudta és állaga folyamatosan leromlott. Így végül lezárták, infrastruktúráját kikötötték és alacsonyan fekvő részeit elöntötte a talajvíz. Egyedül az embercsempészek vették időnként használatba, itt várták be a csoportokat és indították tovább a határ felé a zömében Afrikából és Ázsiából érkező menekülteket. Szerencsére egy pályázati forrás segítségével sikerült ismét a világítást helyre állítani és talán a jövőben további állagmegóvások is lehetővé válhatnak.