Kunszentmárton látnivalói

Körös-parti sétány

  • Cím
  • Kunszentmárton
  • Alsóköröspart u.
  • 46.838565 N, 20.282134 E
Google Maps
  • Kapcsolat
  • Nincs megadva elérhetőség
1890-ben a szentesi székhelyű Körös-Tisza-Marosi Ármentesítő- és Belvízszabályozó Társulat a körösi átmetszések kiépítése érdekében a Földművelődési Minisztériumhoz fordult a Körös fokozatosan emelkedő árvizei miatt. Kunszentmárton kérésére kiemelt gazdasági és közegészségügyi érdekből a Köröst élővíznek meghagyták a város alatt és ott építették ki véglegesen a védőgátat.

1893-ban rendelte el a minisztérium a védőtöltés tervezetének elkészítését, 1895-ben pedig előírták, hogy a legkritikusabb részt téglaburkolattal erősítsék meg. Első lépésként a munkálatokkal megbízott gyulai folyammérnöki hivatal a Felső-erdő és a híd közötti folyamszakaszon átvágást végzett el, melynek kiépítése után megkezdte 1897. október 19-én a védőtöltés építését. 1898. február közepéig elhelyezésre került 8 öntött vascső, mely az utcai csapadékvizet szállította el és 3 betoncső, mely a városi belvizek elvezetésére szolgált. Mátray Lajos építőmester és téglagyárossal 1898. június 16-án kötött szerződés alapján megtörtént a megrendelt téglák (300 ezer darab közönséges félsavas, 10 ezer darab hullámtörő és 10 ezer darab koronatégla) leszállítása. A burkolatépítés kőműves munkája 1898. augusztus 10-október 4-ig tartott. A munkálatok 1898. november 24-én fejeződtek be, ekkorra megépült a közúti hídtól a Gábel gödréig terjedő téglaburkolat is.

2006. április 21-én a vízmagasság rekordszinten tetőzött, elérte a 1041 cm-t, így az árvíz levonulása után végleg indokolttá vált a 950 méter hosszú belterületi gátszakasz elhasználódott védműveinek felújítása. A szegedi SZEVIÉP vállalat 2006. szeptember elején kezdte meg a munkálatokat, melynek keretében megerősítette a töltést, pótolta a hiányzó téglaburkolatot, megmagasította a gát koronáját, vasbeton mellvédet emelt és kialakult az előzőnél biztonságosabb védrendszer.
Kunszentmarton Parti Setany
További keresési lehetőségek

Hozzászólások

Ehhez a látnivalóhoz még nem érkezett hozzászólás.
Szóljon hozzá, mondja el véleményét!
Hozzászólás írása

Magyarországi látnivalók gyűjteménye. Ha kirándulástippek érdeklik jó helyen jár! Rengeteg kirándulóhely közül válogathat.

Nézzen körül a magyarországi arborétumok, tanösvények állatkertek között!

Válogasson a hazai kastélyok, várak kínálatából! Múzeumok, kiállítások, skanzenek és panoptikumok várják.

Válassza ki, hogy melyik gyógyfürdőben, élményfürdőben szeretne lazítani! Az erdei túrák mellett kisvasutak is megtalálhatók turisztikai portálunkon.

Kirándulási ötletek Magyarországon!

© kirandulastervezo.hu • Minden jog fenntartva