Kisszékely látnivalói

Iskolatörténeti Kiállítás

Cím Kisszékely Szabadság u. 46.678217 N, 18.541352 E
Kapcsolat Telefon: 74/403-144 Web: www.kke-kisszekely.hu
Az iskola épületében, a Helytörténeti Gyűjtemény szomszédságában találjuk az eredeti bútorokkal berendezett, korabeli hangulatába visszaállított tantermet. A jellegzetes berendezések és eszközök (pl. a tintatartós padok, a faliképek, a tanári katedra, a gubacsból készült abakusz), az 1900-as évek falusi iskoláját idézik fel.

A kisszékelyi elemi iskolát 1701-ben alapították, Tolna megyében az elsők között, az egykori Völgységi járás 52 települése közül elsőként itt. A ma is álló iskolaépületet az 1938. évben avatták fel. Az iskolában 1969-ben volt az utolsó ballagás, az alsó tagozatba járó tanulókat 1975-ig oktatták itt. Ekkor egy kormányhatározat alapján a kisszékelyi iskolát bezárták, a gyermekeket először a tolnanémedi, majd a simontornyai körzeti iskolába küldték tanulni. Az épület a Simontornyai Bőrgyár egyik telephelye lett, ahol szőrmék feldolgozását végezték helyi lakosok, majd később a tantermekben asztalosműhely működött. 2011-ben, a kisszékelyi iskola alapításának 310 éves évfordulójára az egyesület sokak közreműködésével helyreállította a tantermeket, visszaállította az eredeti berendezést, és elkészítette az Iskolatörténeti Kiállítást.

A 2011-es belső felújításokat követően, pályázati támogatás segítségével 2014-2015-ben sor került az iskolaépület külső felújítására is.

Bár általános iskolai tanórákra jelenleg nem kerül sor az épület falai között, az ide látogató érdeklődők kipróbálhatják, miként folyt az oktatás közel 100 évvel ezelőtt a kisszékelyi iskolában. A rekonstruált tanterem melletti helyiségrész pedig a mai igényeknek is megfelelő, kényelmes bútoraival alkalmassá vált tanfolyamok, megbeszélések, kisebb létszámú konferenciák szervezésére.

A kiállítás előre egyeztetett időpontban látogatható.
Iskolatörténeti Kiállítás, Kisszékely Iskolatörténeti Kiállítás, Kisszékely Iskolatörténeti Kiállítás, Kisszékely