Kismaros látnivalói

Ciszterci Nővérek Monostor

Cím Kismaros Szuttai dűlő 8328 47.833882 N, 19.000186 E
Embervoltunk egyik nagy ajándéka a kapcsolatteremtés. Ennek gazdagságát kiemelt módon tapasztalhatjuk meg akár vendégként, akár vendégfogadóként.
Ezt az általános, emberi adottságot Krisztus embersége megszenteli és képessé teszi az Isten szentháromságos szeretetének befogadására. A monostorba érkező Vendég – akár világosan megfogalmazza, akár csak lelkének nem is sejthető mélységeiben – Istent keresi. Az Isten házában Isten vár rá, Ő fogadja.

Monasztikus szerzetesközösségünk ennek az életadó találkozásnak a létrejöttét szolgálja azzal a reménnyel, hogy annak, aki a monostorba betért – kimondott vagy kimondatlan – várakozása beteljesül. Vendégfogadásunkat a mintegy kétezer éve élő monasztikus szerzetesi hagyomány táplálja. Ez életformánk egyik leginkább látható, apostoli küldetése.

Nyitott azok számára, akik
• egyéni vagy csoportos lelkigyakorlatra érkeznek
• lelkipásztorok – papnövendékek – szerzetesek,
• plébániai felnőtt és ifjúsági közösségek,
• valamint különféle keresztény lelkiségi mozgalmakhoz tartozó csoportok számára

Vendégszeretetünk által részesülhetnek életformánk ajándékaiban. Az elsivatagosodott, valódi kapcsolatokban szegény, békétlen-nyugtalan, túlterhelt világunkból érkezve lelkileg felfrissülhetnek és belső lendületet kaphatnak.
Ciszterci Nővérek Monostor, Kismaros Ciszterci Nővérek Monostor, Kismaros Ciszterci Nővérek Monostor, Kismaros