Kiskunhalas egyik kiemelkedő természeti értéke a Sóstó, melyet Budapest felől az 53-as úton érkezve településünk határán, bal oldalon találjuk. Korábban a homokhátság környékére jellemzőek voltak a szél által formált, eolikus mederben kialakult szikes tavak, azonban a klíma változása, illetve az ember tevékenysége miatt ezek nagy része mára eltűnt. A Sóstó vízpótlását természetes körülmények között a közvetlen környezetének lejtésviszonyaiból adódó csapadékbefolyás, illetve a talajvíz biztosítja, így vízszintje ingadozó, csapadékosabb időszakban megemelkedik, aszály idején pedig csökken. A közel 50 ha-os tó nagy részét nádas övezi, nyílt vízfelület megközelítőleg 35 ha, átlagos vízmélysége egy méter körül mozog.
A tó elsődlegesen horgászati hasznosítású, de vízminősége jó, partvonala rendezett, így a füves strandrésze napozási és sportolási lehetőséget is biztosít. A horgászat szerelmeseinek a hínármentes meder jó horgászati lehetőségeket biztosít. A tó halai: ponty, amur, harcsa, süllő, csuka, balin, keszegfélék, compó, kárász, ezüstkárász, busa.
A parton felállított kilátóból pompás képeket készíthetünk a tájról, innen a tó teljes területe belátható, a mellette elterülő parkerdő, kialakított pihenő és tűzrakó helyekkel pedig kiváló piknikezési helyszínül szolgál. A kisebb túrák kedvelői is találnak a tó környékén elfoglaltságot, ugyanis a parkerdőben tanösvény is található, amely a környékre jellemző élővilágot mutatja be. A terület természetvédelmi szempontból is jelentős, a Sóstó mellett lévő parkerdő, valamint a tóban fekvő sziget állatvilága és rekreációs jelentősége miatt helyi védettség alatt áll. Emellett parkerdő kultúrtörténeti emléket is őriz, bejáratánál található a Turul szobor, amely egy Árpád-kori temető emlékhelye.
Hozzászólások
Ehhez a látnivalóhoz még
nem érkezett hozzászólás.
Magyarország legnagyobb arborétuma, a Szarvasi Arborétum Szarvas határában, a Holt-Körös partján terül el 82 hektáron.Gróf Bolza Pál a Körösök szabályozása után, az 1880-as évek végén kezdte meg azt a
Balatonszemesi Postamúzeum
A Hunyady család szemesi birtokán a 18. század utolsó negyedében a postai lóváltóállomás istállójaként emelt épület 1962 óta ad otthont a Postamúzeum kiállításainak, az idetelepített vasúti mozgóposta
Fekete Gólya Ház
Múzeum - Élmény - JátékCélunk egy olyan XXI. századi élményközpontú múzeum létrehozása volt, mely interaktívan ismerteti meg a látogatót a fekete gólya életével. A kiállítóhely illeszkedik a Duna-Dráv
Trianon Múzeum
A műemléki védettségű, újjáépült Zichy-kastély és a benne működő Trianon Múzeum – a magyar nemzet számára sorsdöntő éveket bemutató – megújult kiállításaival a Kárpát-medencében egyedülálló „zarándokh
Károlyi-kastély
A fehérvárcsurgói kastélyt magába foglaló birtok története meglehetősen régre nyúlik vissza. 1834-ben a Perényi család zálogosította el Károlyi György grófnak ami 1853-ban, vásárlás útján végleg a Kár
Kristály Múzeum
A Kristály Múzeum, mely csak a nevében múzeum egy kiállítóhely, mely bemutatja a nagy múltú Ajka Kristály termékeit a kezdetektől.A gyárat 1878-ban Neumann Bernát alapította. Eleinte háztartási üvegár
Kiemelt szállás ajánlatok (12)
Kápolnás Vendégház
A Kápolnás Vendégház barátságos szállás, ideális hely a pihenni vágyók, családok, horgászok, vadászok, túrázók, kerékpárosok, természetjárók, természetfotósok részére. Remek kiindulópont a Gemenci erd
Esterházy Fogadó
Esterházy Fogadó a vértes szívében található Kőhányás pusztán. A Kéktúra útvonal egyik bélyegző pontja ahol szállással, étteremmel, nagy parkolóval, zárható kerékpár tárolóval és 5 állásos ló pihenőve
Premier Hotel Miskolc
A Premier Hotel Miskolc a Macropolis bevásárló- és irodaközpontban található, amely egy egész háztömböt foglal el a belvárosban, ahol nagy európai vállalatok irodái, üzletek, apartmanok találhatóak. A
Hotel Narád****
Fedezd fel a természet csodáit Magyarország legmagasabban fekvő, erdőkkel körülölelt wellness szállodájában! Itt, a festői környezetben minden évszakban felejthetetlen élményekben lesz részed, Téged é
Fácános Vadászház és Rendezvényközpont
Soponya a Sárvíz mentén, Fejér megye délnyugati részén helyezkedik el. Az Ökoturisztikai Központ a község szélén, csodálatos erdős-tavas környezetben várja a kikapcsolódásra vágyókat. A mintegy 1000 h
Idehaza Vendégház Kisszekeres
Földszintes teljes ház, 3 fős lakosztály, 1 hálótérrel (pótágyazható).Ingyenes parkolásSZÉP kártya elfogadóhely: OTP Nyitvatartás: április 1. - október 30.Macska, kutya bevihető (500 Ft / éj) 1 szoba,