Szlovák Tájház

Kiskőrös újkori történelmében kiemelkedő szerep jutott a szlovákságnak. A török dúlás idején eltűnt az alföldi aprófalvas településrendszer, Kiskőrös is elnéptelenedett. Lakói elmenekültek vagy a harcok áldozatai lettek. A további élet feltételeit újra kellett teremteni.

A Wattay földesúri család több tagja, köztük Wattay Pál a Budai vár visszavívásánál, majd a török kiűzésében kitűnt vitézségével, ezért 1691-ben I. Lipót császártól címeres nemeslevelet és a meglévők mellé 45 000 hold földet is kapott. Így került a család birtokába Kiskőrös és 6 pusztája, Cebe, Csengőd, Kaskantyú, Kisbócsa, Tabdi, Tázlár. A családi vagyonmegosztás után Kiskőrös és környéke a pomázi ághoz tartozó Wattay Jánosé és Istváné lett. A kapott területet meg kellett művelni, ezért a Wattay család Magyarország felvidéki vármegyéiből evangélikus telepeseket hozatott ide. A Túróc, Hont, Nyitra, Árva, és Pozsony vármegyékből idetelepült családok szlovák evangélikusok voltak, akik magukkal hozták és megőrizték szokásaikat, vallásukat, nyelvüket, de alkalmazkodtak az itteni körülményekhez is. A hithű Wattay család a „cuius regio, eius religio” elve alapján (amilyen vallású a földesúr, olyan vallásúak lehetnek a jobbágyok is) Kiskőrösön csak evangélikus családok telepedhettek le. A község telepítő oklevelét 1718. május 19-én írta alá Pesten Wattay János és István.

A település azóta is magán hordozza a szlovák jelleget. Az idősebb generáció viseletében, nyelvében, vallásában máig őrzi identitását, a fiatalabbak már csak a vallásukat tartják, a nyelvet nem beszélik. Az idetelepült lakók kialakították a vallásgyakorlat, és az oktatás színtereit, templomot, iskolát építettek. A szlovákság alkalmazkodott az itteni megélhetési lehetőségekhez, növénytermesztéssel, állattartással és szőlőműveléssel kezdett el foglalkozni.

A Szlovák Tájház a több mint 300 éve itt élő emberek életmódját, kulturális szokásait, gondolkodását mutatja be tárgyaikon keresztül autentikus környezetben. Az épület a 19. századi építési szokásoknak megfelelően háromosztatú, nádtetős, nyitott kéményes parasztház. A pitvarba belépve rögtön a nyitott kéményes konyha tárul elénk. A 19. században használatos konyhai eszközök hitelesen szemléltetik az akkori főzési szokásokat.

Az utcai szoba (tisztaszoba) az ünnepnapok hangulatát idézi, hisz többnyire vendégfogadásra használták. Tipikus átlós berendezési módja szerint a bejárat mellett a fehérre meszelt búbos kemence, a jobb sarokban a vetett ágy, bal sarokban a díszes sarokpad áll az asztallal. A gerendákra felakasztva sorakoznak a népviselet szoknyái. A tisztaszoba elengedhetetlen bútordarabja volt a fali téka, amelyben a család legfontosabb dokumentumait, a bibliát és a kalendáriumot tartották.

A belső szoba kiállítás jellegű, tematikusan jelennek meg a szlovákok legfontosabb vallási olvasmányai, az ó-cseh nyelvű Tranosciusok, a kékfestő minták, a faragással díszített ajándéktárgyak, valamint a természetes alapanyagokból házilag készített gyermekjátékok.

A gyönyörű kiskőrösi viseletet életnagyságú bábukon láthatjuk: fiatal pár, menyecske és idős asszony öltözéke elevenedik meg.
Az egész házon végigvonul a szlovákságra jellemző kék szín használata.

A tájházban használati eszközökkel berendezett kamra és istálló is megtekinthető. A nyitott színben a mindennapi munkához szükséges nagyobb mezőgazdasági eszközöket láthatjuk pl. szőlőprés, magszelelő, lőcsös kocsi.