Kétegyháza látnivalói

Görögkeleti román templom

Cím Kétegyháza Fő tér 46.541468 N, 21.187239 E
Kapcsolat Nincs megadva elérhetőség
Lővenburg János Jakab békés megyei főispán 1723-ban bánáti románokat telepített a faluba, akik a jelenlegi templomot 1779-ben a Dózsa utca, a Bocskai utca és a Széchenyi utca által határolt a területre, egy mesterséges magaslatra építették. A templomról a hagyomány azt tartja, hogy Milováról hozott kövekből épült fel, és hogy 1893-as formáját már az 1840-ben történt felújításkor nyerte el. 1802-ben egy Lupu nevezetű cigány megöntötte az egyház harmadik harangját.

A templom körüli kerítés már 1853–54-ben felépült mintegy nyolcvanegyezer téglából, melynek összköltsége akkor 2320 forint volt, majd 1861-ben toronyórát helyeztek a toronyra, hatszázötven forintba került. 1862-ben a templom befedése négyszázkilencven forintot igényelt.

1863-ban a ministráns gyerekek által okozott tűz következtében leégett a templom szentélye és benne könyvek, csillárok, miseruhák. 1868-ban állították helyre, majd 1872-ben belülről kifestették a templomot. A gyakori tűzesetek kivédésére 1873-ban bádoggal fedték be a templomot, a toronyra pedig villámhárítóval felszerelt keresztet helyeztek.

1886. május 13– 25. között a helyére került a legnagyobb harang, amely a közösség pénzén készült el, „Öntötte Hőning Frigyes Aradon, Petru Chirilescu esperes, Michail Ardelean kiváló lelkész és Iosif Ioan Ardelean lelkész idején” felirattal. Ugyanabban az évben Ioan Buşigan és felesége, Floarea Bandula a templom előtt márványkeresztet emeltetett halottaik lelki nyugalmáért.

Miután a templom már 1840-ben elnyerte mai formáját, a legutóbbi jó másfél évszázadban csupán külső és belső renoválások, festések, mázolások követték egymást. 1959-ben került sor a teljes belső felújításra, festésre, majd 1974-ben a külső renoválásra, és legutóbb 1998- ban fejeződött be a templombelső újrafestése. Ez alkalommal kicserélték a templom régi ikonosztázának vászonra festett ikonjait is. A hagyománnyal szakítva a templombelső falaira és mennyezetére is freskók kerültek.

A régi templombelsőre már csak a széksorok és az ikonosztáz fából esztergált része emlékeztet, festése teljesen újszerű, ikonjai az ortodoxia által megkövetelt rendben követik egymást.
Ketegyhaza Szerb Templom