Keszthely látnivalói
Helikon emlékmű
×

1957-ben, az ünnepségek 140. évfordulójának kapcsán három keszthelyi lokálpatrióta: Merényi Elemér kultúrház igazgató, dr. Sági Károly múzeumigazgató és dr. Szabolcs András közgazdász úgy döntött, megpróbálja egy sajátos társadalmi helyzetben újra indítani az ifjak kulturális nagyrendezvényét. A 20. század második felének első Helikonjára 1958 májusában kerülhetett sor, melyen tíz város tizenegy iskolája vett részt. 1963 után már csak kétévente került megrendezésre a középiskolások Helikonja, majd az 1970-es és 80-as években a rendezvény lassan sorvadni kezdett. A résztvevők száma fokozatosan csökkent, a rendezvény egyre jobban átpolitizálódott.
A megújulás és a hagyományokhoz való visszatérés a kilencvenes években kezdődhetett meg. A város alapítványt hozott létre a Helikonok megszervezésére. A gyakorlati munka oroszlánrészét mind a mai napig az önkéntesekből verbuválódott Helikoni Rendezőbizottság és a Goldmark Károly Művelődési Központ csapata végzi, de természetesen a helyi diákság és a tanárok, a kategóriákat és a programokat befogadó intézmények, a támogatók, a szponzorok, az együttműködő partnerek, a mindenkori városvezetés és a civil szervezetek segítsége nélkül nem lenne megvalósítható ez a nagyszabású rendezvény.
A legmodernebb Helikonok az óvatos kezdeteket követően egyre több középiskola és diák érdeklődését keltették fel. 1998-tól a szervezők az egész Dunántúlra kiterjesztették a meghívást, 2000-re a kategóriák száma 18-ra bővült, 2004-ben a testvérvárosok iskoláinak képviselőivel nemzetközivé vált a rendezvény, a 2008-as 50 éves jubileumon a résztvevők száma újra meghaladta a 4000 főt.