Keszthely látnivalói

Festetics-kastély

Cím Keszthely Kastély u. 1. 46.770786 N, 17.241884 E
Festetics Kristóf Keszthelyt választotta birtokai központjának, és kastély építésébe kezdett az uradalom területén. Ebből az építési periódusból (1745-1750) származik a jelenlegi épület középső, keleti szárnya. A barokk stílusú, egyemeletes, U alakú kastélynak nagyon kismértékben kiugró oldalszárnyai voltak, és a korabeli leltár szerint 34 helyiséggel rendelkezett. Az épület középtengelyében, a földszinten volt a kocsiáthajtó, felette pedig a nagyebédlő.

Már Kristóf idején, majd pedig fia, Festetics (III.) Pál alatt több bővítési terv készült, ám ezek nem valósultak meg. A tervek az U szárnyainak meghosszabbítását célozták, illetve ezek végéhez L alakban csatlakozó szárnyrészeket mutattak.

A kastély átalakítását végül Pál fia, Festetics (I.) György kezdte meg 1792-ben. A tervezett U alak két hátranyúló szárnyából csak a déli, könyvtári szárny épült fel klasszicizáló késő barokk (copf) stílusban. A belső munkálatok 1804-ig tartottak. Ma a nagykönyvtár, az alatta lévő egykori levéltár (márványterem) és a kápolna őrzi leginkább a György-kori bővítést.

A következő jelentős átépítést és bővítést 1883-1887 között Festetics (II.) Tasziló végeztette a kastélyépületen historizáló (neobarokk és neorokokó) stílusban. Meghosszabbíttatta a középső, keleti szárnyat, és végre elkészült az északi szárny, amely a báltermek és a vendéglakosztályok befogadására szolgált. Ekkor épült fel a torony is. Az egész épületet új manzárdtetővel fedték le, valamint központi fűtéssel és vízvezetékkel látták el. A homlokzatok és a belső terek, elsősorban a lépcsőházak átalakításával együtt ekkor nyerte el a kastély mai formáját.

A Festetics-kastély parkja természetvédelmi terület. A kastélyparkban található a pálmaház és a hintókiállításnak helyet adó korábbi kocsiház, a park hátsó kijáratával szemben pedig a vadászati kiállítást és a történelmi modellvasút kiállítást befogadó új épület. A kastély közelében, a Kastély utcában áll az Amazon Ház Látogatóközpont.

ÁLLANDÓ KIÁLLÍTÁS
Főúri életforma, Helikon könyvtár
A 18 termet magába foglaló enteriőr-kiállítás eredeti vagy korhűen rekonstruált belső terei a 18–19. századi főúri életformát mutatják be. A kastély legnagyobb értéke Magyarország egyetlen épen maradt főúri magánkönyvtára.
Festetics-kastély, Keszthely Festetics-kastély, Keszthely Festetics-kastély, Keszthely Festetics-kastély, Keszthely