Keszthely látnivalói

Balatoni Múzeum

Cím Keszthely Múzeum u. 2. 46.758834 N, 17.242170 E
A Balaton legrégebben alapított és máig egyetlen "hivatalos" múzeuma a "Magyar Tenger" természeti és kulturális értékeit tárja elénk.
Az "Év Múzeuma" címmel is kitüntetett intézmény játszósarkokkal, interaktív játékokkal, speciális múzeumpedagógia programokkal várja a fiatalabbakat, folyamatosan megújuló időszaki kiállításokkal és kultúrcsemegékkel az idősebbeket.

A XIX. század utolsó évtizedében, a millennium előkészületeinek jegyében vetődött fel egy balatonvidéki múzeum létrehozásának gondolata. 1897 júniusában alakult meg a Balatoni Múzeum-Egyesület, mely ténylegesen 1898. augusztustól, az alakuló közgyűléstől és az első letét felajánlásától számította fennállását. 1925-28 között épült fel az egykori hercegi telken a neobarokk épület, Györgyi Dénes tervei szerint. A belső munkálatok ugyan még az 1930-as évek végéig elhúzódtak, ennek ellenére 1935-ben a gyűjteményeket már beköltöztették a múzeum falai közé. Elsőként a természettudományi kiállítás nyílt meg, később a régészeti anyagot mutatták be.

1980-1986 között az épület műszaki korszerűsítése és felújítása zajlott le, 1986-tól 2008-ig pedig komplex kiállítás mutatta be a Balaton és környékének életét. A 2009 második felében nyíló új állandó kiállítás korszerűsített installációval, újszerű szemléletmóddal tárja a látogatók elé a Balaton jelenkori és régi világát A számos, különböző profilú időszaki kiállítás sok látogatót vonz, a szakgyűjtemények gyarapodása pedig többségében folyamatosnak mondható; jelenleg az összállomány eléri a 380 000 darabot.

A múzeum "A Balaton és az ember" című állandó kiállítása 2008. szeptemberében lebontásra került; helyette Aranyhíd néven látható az új új állandó kiállítás. A Balaton kialakulásáról, állat- és növényvilágáról, a halászat és a hajózás történetéről, a balatoni fürdőéletről és a környék várairól, ásatásairól is tájékozódhat a látogató. Az egykori fürdőruhadivatot, egy lángosos bódé és egy tipikus hétvégi ház kialakításával a balatoni fürdőkultúra, a sport, a vendéglátás és a hajózás huszadik századi történetét is bemutatja a keszthelyi Balatoni Múzeum Aranyhíd - Fejezetek a Balaton történetéből című állandó kiállításának összesen tizenegy, interaktív elemekkel is felszerelt új terme.

A Balatont, mint magyar közkincset állandó tárlatunk komplex természeti és kultúrtörténeti szempontból mutatja be. E kiállítás sokszínű, élményalapú, könnyen befogadható – s látogatóbarát jellegének köszönhetően megkapta „AZ ÉV MÚZEUMA 2011” díjat. Intézményünk az elmúlt években is folyamatosan fejlődött, megújult – ennek elismeréseképpen a Balatoni Múzeum újabb címmel gazdagodott: idén, 2014-ben elnyerte a Podmaniczky-díjat. Az országban egyedülálló „Magyar Tenger” múzeuma azonban nemcsak belbecs szempontjából unikum, hiszen kincseihez-értékeihez méltóan egy neobarokk kultúrpalota égisze alatt működik.

Család- és gyermekbarát múzeum vagyunk.
Míg a szülők a kiállításokat tekintik meg, addig a gyerekek sem unatkozhatnak nálunk. „Játékos Múzeum” programunk kínálatából: játszótér a múzeumudvaron, délelőttönként Múzeumi Nyári Óvoda (Játszóház), valamint az egész Kultúrpalota területén kialakított játszósarkok; érintőképernyős, interaktív játékok és múzeumpedagógiai foglalkozások is várják a kicsiket!
Keszthely_Balatoni_Muzeum_01.webp Keszthely_Balatoni_Muzeum_2.webp Keszthely_Balatoni_Muzeum_3.webp Keszthely_Balatoni_Muzeum_4.webp