Református templom

A kemsei református templom régi festett szószékét évente mintegy 25 000 ember csodálja meg! A sok-sok látogatónak nyomát sajnos nem kell keresni Kemsén és a környéken, mivel ezek az emlékek jelenleg Debrecenben vannak, a Református Kollégium Múzeumának egyháztörténeti részlegét gazdagítják.

Kemse a vidék egyik jellegzetes faluja, ahol az utcakép is merőben más a szomszédos falvakétól. A porták körben helyezkednek el, amit bokortelepülésként is szoktak hívni. Egykoron a káptalan hatalmas birtokához tartoztak (Zehipuszta és Háromfa-pusztával egyetemben).

Az itt élők meglehetősen korán, még a 16. század közepén tértek át a református hitre, igaz méreténél fogva nem volt önálló egyházi szempontjából, mivel nem volt helyben lakó papja, ezért a piskói egyházhoz tartozott. (A régi anyakönyveket is ott kell keresnünk ezért.) Érdekesség, hogy a 16. század végére az ország lakosságának körülbelül 90%-a protestáns.

Piskó és Kemse 1782-ben közösen épített fatalpas, nádtetős templomot. 1834-ben a kemsei hívek önálló templom építésébe fogtak, különálló faharanglábbal. A templombelső festett famennyezettel, karzattal, szószékkel látták el. 1901-ben a haranglábat a templom elé emelt toronnyal váltották fel. Egy tucat év elteltével (1913-ban) kőtemplom építéséről döntött a gyülekezet, ami a régi templom lebontását is jelentette egyben. Ekkor már az utolsó fatalpas templom volt az Ormánságban!

Mégis nem pusztult el a díszített belső a kemsei tanítónak köszönhetően, akit érdemes név szerint is megemlíteni. Szentpétery Pálnak hívták, s levélben értesítette a Szépművészeti Múzeum igazgatóságát a fejleményekről, egyúttal felajánlva megvételre a templom festett mennyezetét.