Kemenessömjén látnivalói

Radó-kastély

Cím Kemenessömjén Berzsenyi Dániel u. 3. 47.296579 N, 17.134236 E
Kapcsolat Nincs megadva elérhetőség
A Radó-család ősei a XI. századig vezethetők vissza. A szentmártoni előnevet a XVI. század óta viselik. A szentmártoni Radók közül a századok folyamán többen viseltek országos, vármegyei tisztségeket.

A kastélyt Radó Gyula építtette 1880 körül, akkori megjelenését a 19. század második felére jellemző romantikus stílus határozta meg. A kétszintes épület két szélén timpanonok, középső részén felül erkély, alul üvegezett előtér volt.
A második világháború után, 1945 szeptemberétől járványkórház működött itt.
1947-től iskolai célokat szolgált az épület, az alsó tagozatosok jártak ide.

Ezután néhány évig üresen állt, majd átépítették, a teraszt és az üvegezett részeket befalazták, a timpanonokat lebontották, így az épület elvesztette jellegzetes külsejét. Egy ideig a Berzsenyi-kastéllyal együtt gyermekotthonként, illetve helyi óvodaként működött.

Az utóbbi évtizedekben a polgári védelem raktárként használta, fenntartására azonban kevés figyelmet fordítottak, így az egykor gondozott park, játszótér teljesen elvadult, az épületen is látszanak a romlás jelei, bár állapota a körülményekhez képest még meglepően jó.
Jelenleg az önkományzat tulajdonában van.
Radó-kastély, Kemenessömjén