Kecskemét látnivalói

Katona József Emlékház

Cím Kecskemét Katona József u. 5. 46.904776 N, 19.695252 E
Kapcsolat Telefon: 76/328-420 Email küldése
Az Emlékház jelenlegi formájában 1991 óta működik, amikor átadták a teljes egészében újjáépített épületet és az állandó kiállítást
Az épület földszintes sarokház a Katona József utca és a Bánk bán utca sarkán, a 18. századi parasztpolgári építészeti emléke, a népi építészet kecskeméti jellegzetességeit őrző részletekkel, mint például a magas, zárt, zöldre festett utcai bejárati ajtó és a nagykapu.

Katona József, a Bánk bán című nemzeti dráma szerzője, Kecskemét város főügyésze ezen a helyen született 1791. november 11-én.
Tanulmányait és jogi gyakorlatának idejét leszámítva, egész életében szülővárosához kötődött. Legnagyobb művét halála előtt még szűkebb környezetében is kevesen ismerték.
Kultusza a 19. század második felében kezdett kialakulni. Szülőházát (az egykori Bárány utca 39. számú házat) 1883-ban jelölték meg emléktáblával.

Az 1891-ben megalakult Katona József Kör fontos feladatának tekintette a drámaíró és volt városi főügyész életművének megismertetését és a helyi hagyományteremtő kezdeményezések között a Katona-kultusz ápolását.
A nagyszülőktől maradt, 18. században épült házat Katona József kecskeméti alügyész korában megvásárolta a családtól, bővíttette, felújíttatta és szüleire íratta. Haláláig ő maga is ebben az épületben lakott. A szülők és a családtagok halála után a 19-20. században az épület lakóház és különböző intézmények otthona.
Többszöri javítást és felújítást követően 1971-től emlékház funkciót kapott és állandó kiállítással várta látogatóit. Az épület állagának romlása miatt 1991-ben teljes újjáépítésre került sor.

Az állandó kiállítás Katona József életét és munkásságát mutatja be. Az Emlékház egy termében 1997 óta rendszeresen rendeznek időszaki kiállításokat, amelyeknek tematikája részben Katona Józsefhez kötődik, részben egyéb művelődéstörténeti, irodalmi és várostörténeti témákhoz. Az Emlékház rendezvények, konferenciák, előadások, könyvbemutatók, vetélkedők, évfordulós megemlékezések szervezésében és rendezésében is részt vesz.

Legfontosabb együttműködő partnerei a Magyar Irodalomtörténeti Társaság és kecskeméti csoportja, a Bács-Kiskun Megyei Honismereti Egyesület, a Petőfi Irodalmi Múzeum, a Magyar Irodalmi Emlékházak Egyesülete, a Katona József Múzeum, valamint más kecskeméti intézmények, általános és középiskolák.
Katona József Emlékház, Kecskemét Katona József Emlékház, Kecskemét Katona József Emlékház, Kecskemét Katona József Emlékház, Kecskemét