Karos látnivalói

Honfoglalás Kori Látogató Központ

Cím Karos Karos Dózsa Gy. u. 24. 48.332938 N, 21.746748 E
Kapcsolat Telefon: 30/864-7113 Web: www.zemplen.hu Email küldése
Karos határában állt a honfoglalás kori magyarság első fejedelmi központja.
Itt, tárták fel az egyik leggazdagabb sírmellékletű honfoglalás kori temetőt. Az itt talált leletek mind azt mutatják, hogy a honfoglaló magyarság uralkodó nagyfejedelme ebben a térségben építette ki első hatalmi központját, fontos bizonyítékai annak, hogy a Bodrogköz volt a honfoglaló magyarság egyik első telephelye.

Karosnál méltóbb hitelesebb helyszínt tehát keresve se lehetett volna találni egy a honfoglalás korát hitelesen bemutatni hivatott emlékhely, kiállítótér számára. Az idén nyáron átadott épület már formavilágával is méltó módon állít emléket az egykor élt ősöknek. A honfoglaló magyarok jellegzetes és legfontosabb haditechnikai eszközét, a maga korában Európa-szerte félve tisztelt visszacsapó íj formáját követi, míg a közepén belehasító tömeg nyíltegezt mutat be.

A terület legmagasabb pontján álló épület teraszáról pedig pompás kilátás nyílik a Zempléni-hegység vonulataira, valamint az alatta futó tájra. A kétszíntet kiállítótérben nem csupán karosi leleteket és múzeumi bábukat tekinthetünk meg, hanem interaktív eszközök, makettek, érintőképernyős alkalmazásokat, animációk, filmek és hanghatások révén betekintést nyerhetünk a X. századba.

Látnivalók:
- eredeti tárgyak, fegyverek
- interaktív alkalmazások
- audiovizuális tér
- panoptikális kiállítás
- jurta kiállítás
- lovas/íjász bemutató
- lovaglás
- íjászkodás
- bográcsozás
- rendezvények

Várjuk szeretettel!
Honfoglalás Kori Látogató Központ, Karos Honfoglalás Kori Látogató Központ, Karos Honfoglalás Kori Látogató Központ, Karos Honfoglalás Kori Látogató Központ, Karos