Karcag látnivalói
Kántor Sándor Fazekasház
Cím
Karcag
Erkel F. út 1.
47.314083 N, 20.918160 E
Útvonaltervezés
Kapcsolat
Telefon: 59/312-087
Web: www.karcagimuzeum.hu
A ház az Erkel Ferenc utca 1. alatti 905 m2 nagyságú telek nyugati oldalának hosszanti tengelyében helyezkedik el. Az épületet a Karcag városára jellemző ún. „karcagi” kapun közelíthetjük meg, amely a hagyományos faragott „kapubálványok” emlékét őrizte meg. A ház a Karcagon a XVIII. században kialakult nagygazda, redemptus házak emlékét idézi. Az nagyméretű portán álló oszlopos tornácos épület jelenleg 6 helyiségből áll.

A múzeum céljait szolgáló lakóház a XIX. században épült, feltehetően az 1830-as évek körül, esetleg nem sokkal utána. Az egykori lakóház helyiségeinek korábbi beosztása a szoba, pitar (konyha), szoba, kamra volt. Ez az elrendezés a viszonylag módosabb és igényesebb elrendezésre utal a tulajdonos vagyonosodása látható jeleként.

A XIX. században épült lakóházon az évek során több változtatást hajtottak végre. Ilyen átalakítás során az utcai szoba előtt az eredetileg a bejárati homlokzaton a kamráig végigfutó tornácot lefalazták. A belső térben a pitarban található szabad kéményt - szintén a kor ízlésvilágának megfelelően – átalakították, de emellett meghagyták a szobai boglyakemencék kívülről fűthetőségét.

Az épület közel egy évszázadon át a módos gazdacsalád életteréül szolgált, amelyet 1982-ben a Szolnok Megyei Tanács VB Művelődésügyi Osztálya vásárolta meg kiállítási célokra. Az akkori Népi Iparművészeti Tanács itt kívánta elhelyezni és bemutatni az általa összegyűjtött kerámiákat, cserépedényeket, amelyeket a világhírű Kossuth-díjas fazekasmestertől gyűjtöttek. A fazekasmester munkásságát bemutató állandó kiállítás 1982 novemberében nyílt meg az egykori „Sántha-féle” házban, amely azóta is folyamatosan megtekinthető.


Kántor Sándor Fazekasház
A tájház termeiben az 1978-ban Kossuth-díjjal kitüntetett Kántor Sándor munkásságának egyes korszakait mutatjuk be.

Kántor 1894. szeptember 4-én született Karcagon. Elemi iskolai tanulmányait 1907-ben fejezte be. Így került az akkori egyetlen karcagi fazekas műhelyébe, Ácsi Kovács Jánoshoz tanulónak. Kántor Sándor 1911-ben, 17 évesen szabadult.

1912 márciusától decemberig dolgozott Pécsett a Zsolnay gyárban, majd 1914-ben katonának sorozták A prágai kiképzést követően 1917 márciusában az olasz frontra vezényelték, ahol 1918. október 28-án súlyos karlövés érte. 1919-ben Budapestre utazott, ahol sikerült karját meggyógyíttatni. 1919 őszén hazatért Karcagra, ahol 1920-ban iparengedélyt váltott, s a városi közbirtokosság téglagyárában megkezdhette a munkát.

Korábbi mesteréhez, Ácsi Kovács Jánoshoz hasonlóan évekig ő is csak használati edényeket készített, majd 1924-ben rátért a díszedények készítésére. Az 1927-től – Györffy István hatására - Tiszafüred fazekasságát kezdte tanulmányozni, elsajátította az ottani edények gazdag motívumkincsét és kompozíciós rendszerét. A két világháború között és utána néhány éven át a tiszafüredi hagyományok irányították munkásságát. A negyvenes, majd az ötvenes években Tiszafüred mellett természetesnek tűnt, hogy elsősorban az azzal sokban rokonságot mutató Mezőcsát hagyományaival kezdett foglalkozni. Az e korszakában készített tányérokra és tálakra jellemző, hogy a középen, az edény tükrében ülő madár körüli virágkoszorú a hagyományosnak megfelelt, elrendezése azonban újszerű volt.

Mezőcsátot Pásztó és Gyöngyös követte. E műhelycsoport anyagának feldolgozásában újszerűt jelentett számára, hogy a két központ mesterei főképpen ecsettel dolgoztak. Kántor szintén mesterien bánt az ecsettel, de az innen vett motívumokat általában nem ecsettel, hanem írókával rajzolta edényeire. Kántor munkásságának egészére jellemző, hogy a különböző fazekasközpontok elemei, szín- és formavilága nem összekeveredve érvényesültek, hanem mindig megtartották eredeti jellegüket.

Érdeklődéssel fordult más fazekas centrumok hagyományai felé is. Egyes edényein megfigyelhetők a sárospataki kerámia jellemzői. Ugyancsak tanulmányozta az alföldi műhelyek formakincsét is. Számos olyan darabot készített, amelynek több központban is megvolt az előképük. A többnyire zöld színűek között olyan jeles formákat találunk, mint a három, hat, vagy tíz hordóból álló hordókulacs, de készített gyertyamártót, gyertyatartót és más fennálló edényeket is.

Kántor Sándor 1953-ban az elsők között kapta meg a Népművészet Mestere címet. Ezt követően megbízták, hogy a brüsszeli világkiállításra készítsen olyan tárgyakat, amelyek jól tükrözik a magyar fazekasság szellemét. E kiállításon a nagyobb méretű miskakancsók mellett újszerű figurális edényekkel jelentkezett. A formák közül kiemelkedett madársorozata, amelynek darabjait változatos alakban, alig ismétlődő díszítésekkel készítette el. E madaraknak valójában nem volt népi előzményük, mégis megfogalmazásukban, formavilágukban, díszítésükben, az apró részletekig megfigyelve a magyar fazekasművészet szellemét sugározták.

Ember alakú tárgyainak készítéséhez már voltak előképei, hisz számos tiszafüredi, mezőcsáti stílusú miskakancsót készített maga is. A miskák mellett az ember alakú edényei részben italtartók, részben tállal egybeépített tartóedények. Ez utóbbiak álló vagy ülő nőalakok, amelyek előtt tál vagy más alakú edény van elhelyezve. Az ilyenek között találunk ülő alakot, amelynek tál van az ölében, illetve álló alakot, előtte hombárszerű edénnyel. Az ember alakú edények közül a legjellegzetesebbek a karcagi bíró, meg a bundás paraszt, valamint a ködmönös asszony alakját idéző darabok. Ezeket a változatos női- és férfifigurákat sorozatban készítette.

Az 1958. évi Brüsszeli Világkiállításon Kántor Sándort a zsűri Grand Prix-vel díjazta. A belgiumi sikereket követően különösen ülő és álló női és férfialakjai, valamint állat- és madár alakjai lettek népszerűek. Ezek mellett azonban továbbra is készített egyéb dísz- és használati edényeket. Számos alkotása magyarországi köz- és magángyűjtemények mellett eljutott Angliába, Kínába, az Amerikai Egyesült Államokba.