Györffy István Nagykun Múzeum

A kunok öröksége
A kiállítás nyolc teremben, több mint 200 négyzetméteren helyezkedik el. A bemutatás történeti résszel kezdődik, amelyben az idelátogatók megismerhetik a kunok feltételezett vándorlását mai hazájukba, Kun Péter fotóiból képet kaphatnak a mai nomádok mindennapjaiból. Nagyméretű tablókon olvasható közérthető tájékoztató a kunok bejöveteléről, letelepedésükről és beolvadásukról. Mindez angolul és gyermekek számára rövidítve, leegyszerűsítve is megtalálható, ugyanúgy, mint minden egyes témakörnél. Akik bővebben szeretnének megismerkedni ezekkel a történelmi folyamatokkal, azok számára érintőképernyős monitoron keresztül biztosítjuk ezt a lehetőséget, további képanyagokkal kiegészítve. A letelepült kunok életmódjába nyerhetünk bepillantást egy makett segítségével, ahol egy középkori település részletét lehet megtekinteni Selmeczi László ásatása nyomán. Külön mutatjuk be a hódoltság során elpusztult nagykunsági falvakat és az ennek folyamán létrejött településhálózatot. Rekonstrukció alapján látható egy kun harcos és egy nagykun nádor huszár, amely a kun kiváltságokhoz kötődő katonáskodást mutatja be. A kun harcos öve külön figyelmet érdemel, hiszen az az Orgondaszentmiklóson kiásott pártaöv alapján készült. A következőkben ábrával szemléltetjük a 18. század hatalmas vívmányát az eladatás utáni megváltakozást, amely egyik legfontosabb pillére a nagykun öntudatnak. A tárlóban nagyrészt eredeti dokumentumok szemléltetik ezt a folyamatot, illetve ennek folyományait. Megemlékezünk a kunok vallásváltásáról is, amely a 16. század közepére tehető, amikor egyetemlegesen tértek át a református vallásra az itt lakók. A török háborúk pusztításai után, az anyagilag is megerősödött népesség az ellenreformáció ellenére is templomépítésbe kezdett.

A következő teremben a tájat és annak szerepét mutatjuk be a népéletben. A szikes pusztát és annak jellemző növényvilágát. Az ármentesítések előtti Alföldet, ahol az itt élők a ritmikus áradásokhoz alakították ki gazdasági rendszerüket. Egy a társadalomból kivált, de jellegzetes vízi-emberrel, a pákásszal, munkájával, eszközkészletével is megismerkedhetünk. Az Alföld különleges térszíni formái és egyben legrégebbi építményei a kunhalmok. Ezek többféle eredettel rendelkeztek: őrhalom, határjel, sírdomb, lakódomb. Mára számuk elsősorban a nagyüzemi mezőgazdálkodás miatt jelentősen lecsökkent. A Nagykunság állat és növényvilágának részletesebb bemutatását egy digitális képkeret segíti, ahol majd száz fotón lehet látni ritka és kevésbé különleges állatokat, növényeket és térszíneket.

Átlépve a harmadik helyiségbe a nagykunsági határhasználat hagyományaiból kaphatunk ízelítőt. A szántás a vetés, az aratás és a szemnyerés – nyomtatás, cséplés – munkafolyamatait korabeli fotókon lehet végigkövetni. A kiállított tárgyak: faeke, vaseke, borona, ösztöke, német és magyarvilla, kasza, szórólapát, gabonagereblye és még sok egyéb más tárgy mind-mind a mezőgazdasági munka 20. századeleji fázisát dokumentálják.

Ezután az állattartás tárgyi örökségét ismerhetjük meg. A teremben cifraszűrbe öltözött pásztor fogadja a látogatót. Az eredeti jászolnál a kunkötést gyakorolhatják, amelyben segít a görcsölés menetét bemutató fotósorozat. Őshonos állataink közül láthatják a szürkemarhát, a rackajuhot és a mangalicát. Ugyancsak képeken mutatjuk be a világviszonylatban is egyedülálló kilenc magyar kutyafajtát. Vitrinekben láthatóak a pásztori élet mindennapi kellékei, szerszámai, használati tárgyai. A híres füredi nyereg, amelyet elsősorban a csikósok és gulyások használtak. Az evőszék, fakanalak, a szeredás és a csobolyó, amelyben a vizet tárolták. A pásztorok terelőeszközei közül a karikásostor, a juhászkampó. A kiállított ólmosbot 1802-ből való, míg a csontrafokos elsősorban díszként szolgált. A kolomp és csengőgyűjtemény bemutatja milyen változatos formákban és nagyságban használták a jószág őrzésében. A szépen megmunkált bilyogzóvasak szintén rengeteg változatot mutatnak. A régi fabéklyó mellett megjelent a vasból készült kulcsosbéklyó, az érvágókat a lovak gyógyításánál használták. Sajátos „szerszám” volt a kutyákat védelmező nyakörv, a kanászok malacfogója, valamint a szezonálisan használt birkanyíró olló is. A pásztorélet elmaradhatatlan kelléke volt a kulacs, amelybe mindig bort töltöttek. A monogramos, évszámos, vagy magyar címeres ivóedények mind a népművészet remekei, mint ahogyan a legénybotok is. Külön ki kell emelni a nyolcszögletű buzogányt, amely forma a kunokkal került Magyarországra. A pásztorok kisebb használati eszközeiket jórészt maguk készítették, így sótartót, a dohányzacskót, pásztorkészséget, bicska és késtokot, tülköt. A borotvatokot is maguk faragták sokszor furfangos zárral látták el. Alkalomadtán még a szűrcsatot is maguk hímezték egy különleges technikával - szironyozták. Ezekből a tárgyakból is láthatunk a kiállításon.

A következő termet egy akácfából faragott karcagi kapun keresztül közelíthetjük meg, amelyben a kunsági lakáskultúrát ismerheti meg a közönség. Belépve a konyhába mindenki szemügyre veheti a kenyérsütés folyamatait: a dagasztást, a kelesztést, majd magát a sütést. A mosás, a főzés mellett ez volt a legasszonypróbállóbb feladat. A főzés és a mindennapi étkezés színtere volt a konyha. Közel nyolcvan tárgy mutatja be az itt élők hétköznapjait a huszadik század elején. Külön figyelmet érdemel a díszes sparhert, amely egy mesterremek. „Készítette Tóth Bálint Karczag 1926.” – áll a kis tábláján. (Ezúton is köszönjük dr. Sütő Mihálynénak.) A konyha egy átlagos háztartást mutat be, ahol helyet kap a közeli múlt agyagedénye és a már gyárban készült vas és bádoglábas, mint ahogyan a nem céhes ipar termékei is, a kávédaráló, a festett keménycseréptányér, amely egyúttal díszként is szolgált..

A tisztaszoba szintén ilyen kettős hatást mutat. A kunsági bútor jeles darabjai, a saroklóca, a festett székek, a gondolkodószék, a tálas fogas, a hagyományokhoz való ragaszkodást idézik. A „tulipános” láda, a tornyos tükör, a díszes ágy, a kunhímzéssel varrott párnavégek, szintén a közeli múltat idézik. A paraszti polgárosodás jeleit mutatják az új kor technikai vívmányai, a fényképek, az olajnyomatok, a hajópadló és a konyhai „pádimentumtégla”, az álló csizmahúzó, a rongyszőnyeg.

A kiállítás utolsó részében a nagykunsági népművészetével lehet megismerkedni. A festett falitékák kunságiak. Szintén értékes bútordarab az 1797-es rengőlóca. A Nagykunság hagyományos női viseletéhez tartozott egykor a női kisbunda. A férfiviselet jeles darabjait a kunsüveg, a kucsma, a nagykunsági cifraszűr, a szépen hímzett bunda képviseli a kiállításban. A Kunságra legjellemzőbb, más népművészeti ágazatok is helyet kaptak itt, így a fazekasság, a csipkeverés és a kunhímzés is.

A legutolsó tematikus kör, Györffy Istvánnak, a múzeum névadójának, a Nagykunság fővárosának, Karcag szülöttének állít emléket, képben és tárgyi emlékekben. A másik vitrin a múzeum két egykori igazgatójának Szűcs Sándor és Bellon Tibor munkásságából mutat be részleteket. Érintőképernyős monitoron lehet megtekinteni a város híres szülötteinek életrajzát, gazdag fényképanyaggal szemléltetve. Végül diavetítés keretében karcagi arcokat, hétköznapi emberek mindennapjait, ünnepeit ábrázoló fotókat tekinthet meg a látogató.