Karancsság látnivalói

Szent István király templom

Cím Karancsság Iskola utca 48.119050 N, 19.658983 E
Kapcsolat Nincs megadva elérhetőség
Az első látnivaló, amely már kilométerekről szembetűnik, az 1891-92-ben épült 31,5 m hosszú, a toronynál 41 m magas templom, amelyet a százéves évforduló tiszteletére újítottak fel 1992-ben. Az újraszentelést dr. Paskai László bíboros esztergomi érsek végezte.

Karancsság ősrégi temploma a mostani helyén állt, egy öllel magasabban, fazsindely tetős, homlokzat előtti toronnyal. Az 1688-as Canonica Visitáció már említi, hogy homlokzata előtt magas torony állt, belül egyhajós kiképzéssel, festett toronyzattal és középkori táblás főoltárral. Az 1713-as Canonica Visitáció szerint a templomnak szentélye volt, szószéke, 3 oltára, 2 harangja.

A negyven évvel későbbi Canonica Visitáció /1753/ már arról beszélt, hogy a templomnak orgonája is létezett. 1753-ban a főoltárt ereklyékkel látták el. A következő Canonica Visitáció /1761/ már a méreteket is megemlítette. Eszerint a hossza: 30,20 m, szélessége: 6,72 m, magassága:6,60 m, torony 23,50 m belterülete: 292 m2. Padozata téglákkal és arra való kövekkel volt kirakva. Az 1789-es Canonica Visitáció a berendezési tárgyak mellett pontos leírást ad a 3 oltárról is.

A főoltár képe szent István királyt ábrázolta, két oldalon szent László és szent Imre árpádházi királyok szobraival. Az egyik mellékoltár Szűz Mária tiszteletére készült szobra és képe a következő feliratot tartalmazta: Juxta prescriptam normale sub throno insurate.
Hevenyészett fordítás alapján: Általános előírás alapján oltalma alatt legyetek.
A másik oltár assisi Szent Ferenc tiszteletére állítatott.

1796-ban a szentélyt meghosszabbították. 1813-ban az írások már a templom romos állapotát említették. 1889.július 28-án tartották az utolsó Istentiszteletet a dűlőfélben lévő templomban, melyet a következő évben 1890-ben lebontottak.
Szent István király templom, Karancsság