Kaposszekcső látnivalói

Evangélikus templom

Cím Kaposszekcső Kossuth u. 46.330363 N, 18.133829 E
Kapcsolat Nincs megadva elérhetőség
Kaposszekcsőn 1775-ben, az akkor még katolikus magyar községben kilenc evangélikus sváb család telepedett le. Ehhez a kilenc családhoz később még ma is élő családok telepedtek, így aztán lassan fiókgyülekezetet létesítettek, mely a ráckozári anyaegyházhoz csatlakozott.

Eleinte házaknál, később az imaházban tartották alkalmaikat, melynek alapkövét 1795-ben tették le. 18 évvel később, 1812-ben, közvetlenül az imaház mellett iskolát építettek.

Időközben az imaház kicsinek bizonyult és templom építéséhez fogott a gyülekezet.
Ennek alapkövét 1863. április 20-án tették le. Az új templomban 1964. decemberében tartották az első istentiszteletet, de a felszentelésre csak 1865. november 12-én került sor.
Evangélikus templom, Kaposszekcső