Kapospula látnivalói

Szent Péter és Pál-templom

  • Cím
  • Kapospula
  • Szabadság tér
  • 46.375097 N, 18.091947 E
Google Maps
  • Kapcsolat
  • Nincs megadva elérhetőség
A falu első templomát az 1300-as évek elején építették és 1332. június 29-én szentelték fel Szent Péter és Szent Pál apostolok tiszteletére. Ennek a templomnak sekrestyéje és tornya nem épült. A kórust fa cölöpökre építették fel deszkákból. A két harangot, melyeket a hívők a szalacskai öntőműhelyben készíttettek, a templom épületétől teljesen különálló lábazatra, úgynevezett haranglábra szerelték fel.

Az erősen elhasználódott és ugyancsak rogyadozó templomot, a terület akkori gazdája, Lak 1480-ban a saját jövedelme és a lakosság terhére felújíttatta. A templomot az 1483-as esztendő búcsújának napján vehették ismét használatba.

Az országból való kiűzetésük idején a visszavonuló törökök a templomot 1695-ben felgyújtották. Az épület javarésze leégett.

A környék világi birtokosa a századforduló idején Esterházy Pál nádor volt. A gróf elsőrendű feladatának tekintette, hogy a törökök által felégetett templomot eredeti helyére és régi pompájában visszaépíttesse. Az építési munkálatokhoz, melyeket 1729-ben kezdtek meg, jelentős anyagiakat áldozott föl, de a lakosságtól is megkérte a hozzájárulást. Ennek eredményeként az új templomot 1735-ben szentelték fel.

Eredeti leírások szerint a templomnak még 1824-ben is deszka padlása volt, a teteje náddal volt befedve. A templomhoz tornyot építtettek, a födémet fazsindelyre cseréltették ki. Közel másfél esztendős megfeszített és odaadó munkával készült el a jelenleg is meglévő műemlék jellegű, barokk stílusban épített római katolikus templom az új és magas tornyával, valamint az északi oldalán lévő sekrestyéjével, melyet 1845. július 6-án, a Pünkösd utáni nyolcadik vasárnapon szenteltek fel. A lebontott harangláb helyére, a régi templom emlékére, kőkeresztet állíttattak.
Kirandulastervezo Kapospula Katolikus Templom
További keresési lehetőségek

Hozzászólások

Ehhez a látnivalóhoz még nem érkezett hozzászólás.
Szóljon hozzá, mondja el véleményét!
Hozzászólás írása

Magyarországi látnivalók gyűjteménye. Ha kirándulástippek érdeklik jó helyen jár! Rengeteg kirándulóhely közül válogathat.

Nézzen körül a magyarországi arborétumok, tanösvények állatkertek között!

Válogasson a hazai kastélyok, várak kínálatából! Múzeumok, kiállítások, skanzenek és panoptikumok várják.

Válassza ki, hogy melyik gyógyfürdőben, élményfürdőben szeretne lazítani! Az erdei túrák mellett kisvasutak is megtalálhatók turisztikai portálunkon.

Kirándulási ötletek Magyarországon!

© kirandulastervezo.hu • Minden jog fenntartva