Mohos-tó

Noha csak 1954-ben nyilvánították védetté, a szakemberek már jóval korábban ismerték a területet. Neves botanikusunk, Boros Ádám hozta hírét még a '20-as években, a Debrecenben induló Nyírség-kutatás keretében. A konkrét védelmi javaslatot az ugyancsak neves debreceni erdész-természetvédő, Tikos Béla tette meg. A szakmai indoklás szerint a láp akkoriban teljesen más kinézetű volt, mint akár csak a '80-as évek elején is. Ez az eltérő állapot a század első felében folyamatosan jellemző volt a Mohos-tóra, de a területet sajnos felgyorsult, kedvezőtlen változások érték.

A '80-as évekre úszóláp az eredeti helyén sehol sem maradt fenn. A nyírvizek pusztulását okozó, túlzásba vitt nyírségi lecsapolás okozta talajvíz-süllyedés végzetszerűen érintette a Mohost. A század első felében a láp partján még vasas talajvíz-források fakadtak. Először ezek apadhattak el, majd a tó vízszintje csökkent végzetesen. Az úszólápok megfeneklettek, a rajtuk növő rekettyefűz gyökerei véglegesen lehorgonyozták azokat.

A pusztulóban levő lápvilág megmentése érdekében 1992-ben indult meg a rétegvizes ellátó rendszer kiépítése. 1997-ben több lépcsőben készült el, nem csak a Mohos, hanem a délről alig egy dűlőnyire szomszédos Nyárias (vagy Nyárjas) lápjának vízellátása is megoldható vele. Reméljük, hogy az '50-es években 'halottaiból feltámadt' somogyi Baláta-tó és a nyírségi Vajai-tározó úszólápjainak pozitív esete ismétlődik meg itt is, azaz a vízviszonyok rendeződése után a varázslatos úszólápok egyszer újra régi szépségükben borítják a Mohos medrének legalább egyes részeit.

Az imént említett Nyárjast 1981-ben, a Mohos ismételt botanikai felmérésekor fedezte fel Vass Mihály. Itt még megtalálható, bár legtöbb helyen gyékénnyel keverten a Mohosról időközben kipusztult vidrafüves-zsombéksásos társulás. Nagy területeket borítanak a nádasok és a viszonylag fajgazdag magassásosok is. Értékei miatt ez a láp 1988-ban a korábbi védett terület 85 ha-ra való bővítéseként került országos védelem alá. Időközben a Nyárias és a szomszédos agrárterületek, valamint egy kis nyárültetvény ugyancsak természetvédelmi kezelésbe került.

A Mohos élőhely-együttese adott otthont egyik legritkább lápi ízeltlábúnknak, az óriás csíkbogárnak, amely 1942-ben került itt elő, sajnos azóta nem látni példányait. Ritkaságát jól jellemzi, hogy a magas hegységek miatt lápokban jóval gazdagabb szomszédos országok többségében sem találják már évtizedek óta.

A rövid távú elképzelések szerint területcserével észak felé a Nagy-Mohosig összefüggő állami tulajdon kerülne kialakításra, ahol őshonos fafajokkal végzett erdősítéssel, esetleg a köztes elhelyezkedésű, de az erdőirtások okozta homokbefúvások előtt a Nagy-Mohossal összefüggő Kis-Mohos vízellátásának javításával nagy kiterjedésű védett terület alakulhatna ki. Ily módon összefüggővé tehetnénk az egykori nyírségi lápvilág e két fennmaradt gyöngyszemét, a kállósemjéni Mohos-tavat és Nyárjast is.