Jászladány látnivalói

Sarlós Boldogasszony templom

Cím Jászladány Hősök tere 47.364530 N, 20.164633 E
Kapcsolat Nincs megadva elérhetőség
Jászladány lakossága régtől fogva katolikusnak vallotta magát. Kicsiny fatemploma a településközpontban állt már az 1700-as évek elején is. Ennek helyére 1733-ban kőtemplomot emeltek, mely hamarosan kicsinek bizonyult a redemptió után mind népesebbé váló településen.

Az 1765-ben megkezdett építkezésen a korábbi kis kőtemplomon kívül alapozták meg a mai templomot, hogy abban az istentiszteletek továbbra is folyhassanak.
Az építéshez szükséges követ a Mátrából hozatták, a faanyagot a megáradt Milléren úsztatták le Szolnokról, a téglaégető ladányi mesterek csaknem 15 évig dolgoztak a megszámlálhatatlan mennyiségű tégla elkészítésén és kiégetésén.

Kovács- és ácsmestereink munkájának nyomán gyönyörű küllemet kapott az új barokk templomunk, melynek építése 1804-re fejeződött be.
Sarlós Boldogasszony templom, Jászladány