Zsinagóga

Az első zsidó házaspár két gyermekével 1766-ban telepedett le Jánoshalmán a korabeli összeírások szerint. A település 1769-ben kettő, 1784-ben már hét család lakhelye volt, akik kereskedelemmel foglalkoztak. Első zsinagógájukat 1782-ben építették, és ekkor már zsidó iskola is működött itt. A közösség igényeinek és a szokásoknak megfelelően a zsinagóga telkén épült fel a zsidó közösségi „infrastruktúra” szinte minden intézménye: iskola, mikve (rituális fürdõ), kóser mészárszék, valamint a rabbi háza is.

A helyi hitközséget 1820-ban alapították. Ebben az időben emelték második zsinagógájukat is, amelyet 1924-ben nagyobbítottak meg. Temetőjük a 19. század elejétől volt. A helyi izraeliták száma 1828-ra elérte a 251 főt. Az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc eseményeiben 13 jánoshalmi zsidó katona vett részt. A dualizmus idején a zsidóság a község gazdasági és közéletében igen aktívan tevékenykedett. Az első világháborúban 46 zsidó származású bevonultatott katona közül 10 halt hősi halált.

A Tanácsköztársaság és az ellenforradalom kezdetén a községben rekviráló katonák és különítményesek két zsidót gyilkoltak meg. Ennek ellenére a helyi zsidók a Horthy-korszakban is megőrizték vezető szerepüket a gazdaság és a kereskedelem területén. Így zsidó tulajdonosa volt a legnagyobb forgalmú malmoknak, a szeszfőzdéknek, a mészégetőnek, valamint az ecetgyárnak és a Felsőbácskai Műmalom jánoshalmi telepének. Jánoshalmának 1937-ben 70 zsidó származású földbirtokosa volt. A zsidótörvények a gazdasági és társadalmi élet területéről jelentősen visszaszorították őket. Üzleteiket és vállalkozásaikat „keresztény” kereskedők, illetve a Hangya és a Baross Szövetség vette át. A négy legnagyobb földbirtokos tulajdonát már 1939-ben elvették. 1941-ben a helyi izraeliták száma 359 (2,3 százalék) fő volt. Ezen felül 15 (0,1 százalék) kitért zsidó élt ekkor itt. A jánoshalmi járásban zsidók ekkor a következő településeken éltek: Borota, Kisszállás, Mélykút és Rém.

Jánoshalmáról 1942-ben többeket elvittek munkaszolgálatosnak. A németek 1944-es bevonulásáig zsidó tulajdonban maradt 26 üzletet 1944. április 22-én vették zár alá. A község jegyzője által készített jelentés szerint 1944. április 24-én 343 zsidó lakott a településen. A Magyar Zsidó Központi Tanácsok részére küldött adatlap alapján a jánoshalmi ortodox hitközségnek 330 tagja volt 1944 áprilisában. A hitközségi elnök Köves Endre kereskedő volt. Az 1944 tavaszán még működő zsidó elemi iskola 30 tanulóját egyetlen tanító oktatta.

A zsidókat 1944. május 9-étől a csendőrök a zsinagóga udvarára vitték, ahonnan lovas szekereken szállították át őket a bácsalmási gyűjtőtáborba. A Felső Bácska című lap a körülményekről 1944. május 12-i, pénteki számában így tudósított: „Jánoshalmán gyors ütemben folyik a zsidó vagyonok és háztartások leltározása. (…) Ott ahol a leltárt befejezték, sor kerül a Bácsalmásra való elszállításra is. Csütörtökön délelőtt három kocsin öt zsidó család hagyta el Jánoshalmát. A zsidók kitelepítése előreláthatólag még a héten befejeződik úgy Jánoshalmán, mint a járás többi községeiben is.”

A helyi rabbinak sikerült elrejtőznie a csendőrség elől, de a zsinagóga egykori gondnoka feladta a hatóságoknak, és így mégis deportálták. A jánoshalmi zsidók összegyűjtésének végeredményéről a jegyző a következőképpen számolt be egyik 1944. júliusi jelentésében: „Zsidaink [sic!] gettóba szállítattak, községünk május 15-től zsidómentes.” Bácsalmásról 1944. június 26-án hurcolták őket az auschwitzi haláltáborba vagy Strasshofba.

A deportáltak bútorait elhagyott zsidó lakásokba, a többi ingóságot pedig a zsinagógába, az iskola épületébe és a tanítói lakásba hordták. A zsidó ingatlanok kiutalása 1944 nyarán történt meg. Ezekből óvoda, légoltalmi segélyhely, szülőotthon, menedékház, leventeotthon stb. lett. A zsinagógát és a zsidó iskolát kultúrházzá és iparostanonc-iskolává szerették volna alakítani.

A deportálást 83, a munkaszolgálatot 42 jánoshalmi zsidó élte túl. Az újjáéledő hitközség 1949-ben 147 izraelitát számlált, élén a régi/új hitközségi elnök, Köves Endre, illetve Blumfeld Dávid rabbi állt. Izrael Állam megalakulása és az 1956-os események nyomán sokan Izraelbe vándoroltak. Így a helyi zsidóság száma folyamatosan csökkent. 1956-ban 60, 1962-ben már csak 33 zsidó élt itt.

A korabeli jánoshalmi zsidó közösség több olyan jeles személlyel is büszkélkedhetett, akiket a tágabb környezet is elismerésre méltónak talált. Egyikük, Ágai Adolf (Jánoshalma, 1836. március 31. – Budapest, 1916. szeptember 22.) indította az egyik legnépszerűbb élclapot, a Borsszem Jankót.

Egy generációval később élt Nemes Marcell (született Klein Mózes) (Jánoshalma, 1866 – Budapest, 1930. október 28.) , a 20. század első évtizedeinek legjelentősebb műgyűjtője. Ő ajándékozta El Greco Bűnbánó Magdolnáját és Mányoki Ádám – ikonná lett – Rákóczi-portréját is a Szépművészeti Múzeumnak. Életművének elismeréseként Jánoshalma díszpolgárává választották 2007-ben. A helyi zsinagógát 2000-ben felújították.