Izsák látnivalói
Ökumenikus Kápolna
×

A több évtizedes tervezést követően 1999-ben tették le a kisizsáki ökumenikus kápolna alapkövét, s akkor – néhány jótevő áldozatvállalásával – elkészült az alap is. A remény azonban, hogy a Farkas Gábor Ybl-díjas építész által készített tervek alapján a régi vágyból most már belátható időn belül valóság lehet, csak 2002. őszén csillant meg.
Ekkor kereste meg a templomépítés néhány lelkes híve Bábel Balázst, a Kalocsa-Kecskeméti Egyházmegye érsekét és a Porta Egyesületet: segítsék a templomépítést. A Porta Egyesület vezetésével új lendületet kapott az ügy. Az egyházmegye, a megyei önkormányzat és Izsák város támogatásával, valamint a hívők adományaival lehetővé vált az építkezés. Összesen mintegy 30 millió forintos költségvetéssel megkezdődött az építkezés, a kecskeméti Piramis Kft. kivitelezésében.
Ma már jól látható, hogy Kisizsákon a kőtemplommal együtt közösség is épült. Az éveken át lábakon a szabad ég alatt álló harang immár a toronyba került, s idén októberben – alig két évvel a Porta Egyesület megkeresése után – istentiszteletre hívja a híveket.