Isztimér látnivalói

I. világháborús emlékmű

Cím Isztimér Köztársaság út 47.279181 N, 18.194824 E
Kapcsolat Nincs megadva elérhetőség
Isztiméren 1992 novemberében Szabó Miklós körjegyző a képviselő-testület előtt javaslatot tett egy, a lakosság részéről igényként felmerült második világháborús emlékmű felállítására. Elmondása szerint alkalmasnak találta erre a célra a katolikus templom kertjében található katonaszobrot, amelynek talapzatára emléktáblákat helyeznének el.

Az említett hősi szobor Bory Jenő alkotása. Az emlékművet végül közterületen, a katolikus templom mellett állították fel. A nevek vésése helyett az „I. és II. világháború áldozatainak emlékére”, „A szobrot készíttette édesapa és fia hősi halottak emlékére 1944. évben a négy testvér”, illetve az „Állította: Isztimér község 1993. évben” feliratokat tervezték elhelyezni.

Az emlékmű avatását 1993. július 31-én tartották, amikor fennállásának 800 éves évfordulóját ünnepelte a település.
I. világháborús emlékmű, Isztimér