Isaszeg látnivalói

Park Horgásztó

Cím Isaszeg Isaszegi út 47.555312 N, 19.380247 E
Egyesületünk 1985 évtől a Gödöllő és Isaszeg között a Rákos patak melletti tórendszer 9. sz. tavának a létesítésével, megépítésével kezdte munkáját.

A jelenlegi horgásztó 10 hektár alapterületű, ahol mára már természetes ívóhely is kialakult a halaknak a nádassal szegélyezett sekélyebb részeken. Tavunkban megtalálhatók a ponty, kárász, keszegfélék, süllő, csuka, amur és a harcsa is.

Egyesületünk a mintegy kétszáz horgásztagunk mellett vendéghorgászokat is szívesen fogad és biztosítottuk a napijegyes horgászat lehetőségét. A horgásztavunk teljes parthosszából (kb. négyezer méter) 2800 méteres részen a vendéghorgászok nagyon kellemes horgászhelyeket találhatnak maguknak.

A kellemes időtöltést és horgászatot segíti a horgásztanyában működő büfé és a gyerekek számára játékra, labdázásra alkalmas területeink.

Évente február végétől november közepéig a tagjainkkal együtt közel 10 000 horgász fordul meg nálunk. A jó fogási lehetőségeket a havi rendszerességgel biztosított haltelepítés alapozta meg. A telepítés kezdete a jég elolvadása után két héttel és azt követően minden hónap első hétfőjén telepítünk! (Ilyenkor nincs horgászat csütörtök reggelig!) Évente 7-8 alkalommal van telepítés a telepített mennyiség és visszafogás arányától függően.

Egyesületünk 2017-től kezdve a Fővárosi Horgászegyesületek Szövetségének a tagja.
Park Horgásztó, Isaszeg Park Horgásztó, Isaszeg Park Horgásztó, Isaszeg