Hosszúhetény látnivalói

A püspöki kastély arborétuma

Cím Hosszúhetény Püspökszentlászló u. 46.190175 N, 18.366915 E
A kastély arborétumát mai formájában Hetyey Sámuel püspök létesítette. Ugyanakkor már a kastély 1797-es felépítése után parkosították az épület környezetét. Felder atya Historia Domusa (plébániatörténete) arról számol be, hogy Esterházy püspök idején már szökőkút állt a kastély előtt, a réten pedig egy halastó terült el. Hetyey püspök a 19. század végén újabb hat katasztrális hold megvásárlásával kibővítette, majd alácsöveztette a területet, hogy minden pontját egyenletesen öntözni lehessen, és ennek érdekében egy ciszterna is létesült. Különleges növények és fák telepítésével arborétumot alakíttatott ki az akkori püspöki főkertész, Hrban Ferenc vezetésével. A kastély elé egy Zsolnay-szökőkutat állított, és ő telepítette a számos fenyőfajtát is a kertbe. Később Zichy püspök hozta létre a vadasparkot, ahol őzeket, majd 1913-tól dámvadakat tartott. Ekkortájt készülhetett el a tekepálya és a szabadtéri úszómedence is.

Az arborétum ma a Duna–Dráva Nemzeti Park részét képezi, egyszersmind a Kelet-Mecsek Tájvédelmi Körzetnek is része. Nyolcvannégy fa- és cserjefajta található itt a világ minden részéből.
2012-ben a Pécsi Egyházmegye Európai Uniós turisztikai vonzerő fejlesztési pályázatot nyújtott be a kastély idegenforgalmi hasznosítására „Püspökszentlászlói Kastély – Turisztikai Látogatóközpont, Zarándokház és Mindszenty-emlékhely a Mecsekben” címmel. A pályázat 2015-ben zárult. Átadásra került a felújított kastély, amelynek része a zarándokház, turisztikai információs pont, valamint a kastély történetét feldolgozó kiállítás és egy Mindszenty-emlékkiállítás.
A püspöki kastély arborétuma, Hosszúhetény A püspöki kastély arborétuma, Hosszúhetény A püspöki kastély arborétuma, Hosszúhetény