Hortobágy-halastavi tanösvény

A Tiszának a XIX. században történt szabályozása után az Alföld tekintélyes részén, így a Hortobágyon is a vizes élőhelyek a csapadékvizen kívüli természetes vízutánpótlásukat elvesztették. A folyószabályozásnak számos negatív következménye jelentkezett a mezőgazdaságban is, így egy újabb program keretében néhány évtizeddel később az Alföldön jelentős halastó-, rizstelep- és öntözött gyeprendszer kiépítését kezdték meg. Ekkor létesítettek halastavakat a Hortobágyon mintegy 6000 hektáron, melyek közül a Hortobágyihalastó (más néven Öreg-tavak) kialakítása már az első világháborúban megkezdődött, kb. 2000 hektáros területen. A tórendszer kiépítése az 1970-es évek elején fejeződött be. A Hortobágyi-halastavat a Hortobágy legszikesebb, gazdálkodási szempontból legértéktelenebb területén, az ún. Csúnya-földön alakították ki, körtöltéses módszerrel, azaz mélyebb fekvésű szikes laposokat gátakkal vették körbe. Jelenlegi ismereteink szerint ezek a területek természetvédelmi szempontból a Hortobágy egyik legértékesebb területei közé tartozó szikes kopárok, szikes laposok voltak. A gátakat részben orosz hadifoglyokkal emeltették. A tórendszer eredetileg 17 medencéből állt, jelenleg – gátszakadások és egyes kisebb, elnádasodott tavak művelésből való kivonása révén – tíz tó üzemel. A tavak feltöltőcsatornáját, amely a Nyugati-főcsatornából ágazik ki, a halastavak kialakításával párhuzamosan építették meg.

A halastavak kialakításával egyes szikes vízállások területe jelentősen csökkent, míg mások meg is szűntek, mint a Zoltán-fenék, Nagy-fenék, Matyó-fenék, Ludas-rét és Vince-fenék. A Tonnás-csatorna (halastavi lecsapolócsatorna) megépítésével jelentősen romlott a Pap-ere és a Hosszú-fenék vízellátása, valamint a környező Máta-puszta vízháztartása is.
Később a Hortobágyi-halastó a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság kezelésébe került, és ettől az időszaktól kezdve számíthatjuk az extenzív, természetkímélő halászat kezdetét. Ezzel párhuzamosan alakította ki a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság a Hortobágy-halastavi tanösvényt, majd 2006-ban a terület ökoturisztikai célú, bemutatását szolgáló kisvasutat adott át.

A Hortobágyi-halastó teljes területe a Hortobágyi Nemzeti Park 1973-as megalakulása óta a nemzeti park területéhez tartozik. A tavak területe emellett szerepel a nemzetközi jelentőségű vizes élőhelyek ún. Ramsari jegyzékén, Fontos Madárélőhely (IBA terület), a Világörökség része, valamint európai közösségi jelentőségű természetvédelmi rendeltetésű, ún. Natura 2000-es terület.

A Hortobágy-halastavi tanösvényt végigjárva a látogatók a hortobágyi halastavak és nyílt vizű mocsarak madárvilágával és növényvilágával ismerkedhetnek meg. Tekintve, hogy a terület Közép-Európa és egyben a Hortobágy egyik legfontosabb vízimadár élőhelye, az idelátogatók részletes képet kapnak a Kárpát-medencei fészkelő és vonuló vízimadár közösségeiről. A tanösvényen emellett találkozni lehet Közép-Európa számos veszélyeztetett vízimadárfajával 3 is. A fajismeret bővítése mellett a látogatók betekintést kapnak a halastavi gazdálkodás munkafolyamataiba, illetve a természetvédelmi célú élőhelykezelés egyes vonatkozásaiba is.

A tanösvény bejárása: Úthossz:
- Rövid túra: az indítóállomástól a Konrad Lorenz állomásig: 3,6 km
- Közepes túra: az indítóállomástól a Kis kárókatona tornyig: 5,4 km
- Hosszú túra: az indítóállomástól a Festetics Antal megállóig: 10 km
Nincsenek rajta nehéz szakaszok, bármely kiránduló teljesíteni tudja.

Megközelítés:
Közúton: A 33-as főút a 67-es kilométertkő közelében kell Hortobágy-halastó felé lekanyarodni a Halászbárka Halastavi Fogadóközpontig
Vasúton: A Debrecen-Füzesabony vonalon Hortobágy-Halastó településen leszállva. A tanösvény a Halászbárka Halastavi Fogadóközponttól indul.