Himesháza látnivalói

Tájház - Heimatmuseum

  • Cím
  • Himesháza
  • Petőfi u. 70.
  • 46.085122 N, 18.572937 E
Google Maps
A Heimatmuseum gazdag anyagát a régi falurészben egy eredeti sváb házban látogathatják az érdeklődők. Jakabné Heller Anna pedagógus irányításával hozzáértően rendezték be az épület három helyiségében a német nemzetiségi lakosság egykori életterét, s már alakul a székelyek egykori bútoraiból, viseletéből, használati tárgyaiból álló kiállítás is egy külön szobában.

A falakon fekete kendők és Mitzinger István helyi naiv festő képei fogadnak, ha a Heimatmuseum Nimmeschbe, vagyis a tanmúzeumba lépünk. Az asztal körül magas támlájú, egyenes derekú német székek várják a diáklátogatókat - itt tartják a múzeumpedagógiai foglalkozásokat.

Az első helyiség a konyha, ahol kék-piros tálaló, a fogason kötények, kalapok, fejkötők, rokka és Johann Pest 1885-ben készült ládája. A tisztaszobában jegyespár feketében, egy házaspár ünnepi és egy másik köznapi viseletben, míg a iparos szerszámokat, földműves eszközöket sorakoztató nagyterem közepén munkaruhában látni őket.

A múzeum az 1900-as évek elejének-közepének tárgyi anyagát sorakoztatja, tudom meg Jakabné Heller Annától, aki Micheliszné Heil Teréziával állította össze a Himesháza múltjába bevilágító, fotókkal is illusztrált kollekciót, és a múzeumpedagógiai foglalkozásokat is vezeti.

A 1997-ben nyílt gyűjtemény legalább száz helyi család önkéntes adománya által szaporodott fel, egykori, forgalmas, vásározó joggal is rendelkező falu mindennapjait felidézve, ahová Villánytól Makóig az ország minden részéből bekopogtatnak a diákok és a turisták is. Az egyik a leggazdagabb gyűjtemény lehet az országban, ahol tizenegy népviseleti bábu, korabeli bútorok, gyermekágyak találhatók.
Kirandulastervezo Himeshaza Heimatmuseum
További keresési lehetőségek

Hozzászólások

Ehhez a látnivalóhoz még nem érkezett hozzászólás.
Szóljon hozzá, mondja el véleményét!
Hozzászólás írása

Magyarországi látnivalók gyűjteménye. Ha kirándulástippek érdeklik jó helyen jár! Rengeteg kirándulóhely közül válogathat.

Nézzen körül a magyarországi arborétumok, tanösvények állatkertek között!

Válogasson a hazai kastélyok, várak kínálatából! Múzeumok, kiállítások, skanzenek és panoptikumok várják.

Válassza ki, hogy melyik gyógyfürdőben, élményfürdőben szeretne lazítani! Az erdei túrák mellett kisvasutak is megtalálhatók turisztikai portálunkon.

Kirándulási ötletek Magyarországon!

© kirandulastervezo.hu • Minden jog fenntartva