Az erdő a Körösvidék északi szélén, Hencida és Gáborján között, a Berettyó folyó két partján helyezkedik el. Viszonylag szerencsés ez a vidék, hiszen a múlt századtól egészen a hatvanas-hetvenes évekig hatalmas átalakítások és átalakulások mentek végbe (lecsapolások, folyószabályozások), azonban ezek jó része itt nem járt eredménnyel, egyes területeket nem is érintett.
A Berettyó-Körösvidék a jégkorszakban (pleisztocén, óholocén) nagy víz- és üledékgyűjtő volt, több jelentős folyó is áthaladt rajta, többek között a Tisza, a Szamos, amelyek mintegy 200 m vastag homokiszap- és agyagréteget raktak le.
A jégkorszak után a feltöltésből kimaradt medenceszerű felszínek, amelyek az egykori hatalmas mocsarakat jelzik, még a múlt században is, egymást követő vizenyős rétek, kisebb-nagyobb mocsarak, lápok, nyílt víztükrök sorozatai voltak. Kiterjedt ligeterdők, folyómenti füzesek, fűzlápok uralták a tájat.
Emellett folyóhátak és löszplatók emelkednek ki a medencékből - ármentes területet biztosítva. Ezek egy részén az erdőspuszta (erdőssztyepp), a szárazabb és néhol nedvesebb területeken lösztölgyesek (tatárjuharos lösztölgyesek) alakultak ki.
Az árvizek jellemzőek voltak itt még a múlt században is és különleges kapcsolatot hoztak létre a növényvilágban az erdélyi Meszes- és Réz-hegységgel.
Megmaradt a legfőbb érték - legalább részben - a Kovács László (Gáborján egykori főjegyzője) által növényeiben felfedezett, majd Máthé Imre botanikus által leírt Cserje erdő. Az erdőt 111 hektár kiterjedésben 1990-ben nyilvánították védetté.
Hozzászólások
Ehhez a látnivalóhoz még
nem érkezett hozzászólás.
A Berettyó-Körösvidék a jégkorszakban (pleisztocén, óholocén) nagy víz- és üledékgyűjtő volt, több jelentős folyó is áthaladt rajta, többek között a Tisza, a Szamos, amelyek mintegy 200 m vastag homokiszap- és agyagréteget raktak le.
A jégkorszak után a feltöltésből kimaradt medenceszerű felszínek, amelyek az egykori hatalmas mocsarakat jelzik, még a múlt században is, egymást követő vizenyős rétek, kisebb-nagyobb mocsarak, lápok, nyílt víztükrök sorozatai voltak. Kiterjedt ligeterdők, folyómenti füzesek, fűzlápok uralták a tájat.
Emellett folyóhátak és löszplatók emelkednek ki a medencékből - ármentes területet biztosítva. Ezek egy részén az erdőspuszta (erdőssztyepp), a szárazabb és néhol nedvesebb területeken lösztölgyesek (tatárjuharos lösztölgyesek) alakultak ki.
Az árvizek jellemzőek voltak itt még a múlt században is és különleges kapcsolatot hoztak létre a növényvilágban az erdélyi Meszes- és Réz-hegységgel.
Megmaradt a legfőbb érték - legalább részben - a Kovács László (Gáborján egykori főjegyzője) által növényeiben felfedezett, majd Máthé Imre botanikus által leírt Cserje erdő. Az erdőt 111 hektár kiterjedésben 1990-ben nyilvánították védetté.