A helvéciai Nagyboldogasszony templom, a község lakóinak büszkesége. A község fennállása óta a település egyik ékessége, melyet Helvécia lakói mindig nagy becsben tartottak.
A község 1892-es alapítását követően, 1902-ben megkezdődött a gyűjtés, majd a templom építése, mely 1908-ban készült el, a hívek nagy örömére. Azóta is folyamatosan szépítgeti a falu apraja nagyja, mint a település egyik legékesebb épületét, hogy megőrizze az utókor számára. A legutóbbi, és egyben legnagyobb felújítás, a templom 100. évfordulójára történt, mellyel teljesen újjá született az épület. A mai formáját a hívek szorgalmas munkájának köszönheti, melyet szüntelenül végeznek, hogy az épület és környezete mindig teljes pompájában ragyoghasson.
A templom egységesen téglából épült egyhajós szerkezetben. 25,04 m hosszú, és 11,45 széles, mely méret megfelelő teret biztosít a hívek számára. Az épület tájolása dél-kelet-észak-nyugati irányú. A templom egész tervezése, és szerkezete értő kezek munkáját hordozza.
A templom környezetét festői szépségű park díszíti, mely méltó környezetet teremt a templom épületének, és kiemeli azt. A szépen megtervezett park szintén az adakozó lelkű hívek munkájának eredménye.A kertben 1925-ben került felállításra egy szabadtéri kő kereszt. A parkban található még egy nyári miséző hely, mely búcsú idején alkalmasabb a hívek nagy száma miatt. A templomkert plébánia felöli oldalán lett kialakítva a parkoló. A templom bejáratának akadálymentesítése is megtörtént a felújítások során.
A templom egyik sajátosságának számít, hogy egy gyereksarok került kialakításra, ahol a gyermekek játszva vehetnek részt a szentmisén. Modern fűtés teszi kellemessé a hőmérsékletet a téli napokban, az egész épületben.
A templom mennyezetét 13 freskó díszíti, ebből 5 db nagy, 8 db pedig kisméretű. A szentélyben lévő a teremtő Istent ábrázolja, a hajóban lévők közül az első Jézus születését, a második Jézus halálát a kereszten, a harmadik Jézus feltámadását, és a negyedik Jézus mennybemenetelét ábrázolja. A mennyezeten oldalt 8 kis freskó van, melyek közül hét a szentségeket, egy pedig a magát a templomot ábrázolja.
Az ablakok is a hívek adományainak köszönhetően lettek korszerűsítve, és egyediesítve. A színes üvegek vallásos, tanító jelképeket ábrázolnak stilizált formában A szentély alatt egy kripta található. A templomépítésekor az egyik adományozó kívánságára került megépítésre. Dupla vasajtó zárja, és lépcső vezet le a temetkező helyre. A bejárattal szemben egy freskót láthatunk. Az egész családi sírbolt egy ismeretlen olasz mester munkája. Négy elhunyt számára ad helyet. A kis fülkék kék márványtáblás ajtóval záródnak, és az egyiken aranybetűs vésés is áll.
A templom tornyából három harang zúgása hívja a híveket imádságra. A templom búcsúja augusztus 15-én van, Nagyboldogasszony ünnepe; Mária mennybemenetele.
Hozzászólások
Ehhez a látnivalóhoz még
nem érkezett hozzászólás.