Hejőkürt látnivalói

Római katolikus templom

Cím Hejőkürt Kassai u. 9. 47.857033 N, 20.994080 E
Kapcsolat Web: www.hejokurt.hu
Hejőkürtöt 1261-ben az egri püspökség birtokai között sorolják fel. A településnek 1332-ben már temploma volt. Eszterházy püspök a pusztává lett falut 1783-ban népesítette be katolikus lakókkal, számukra egy jobbágyházban kis kápolnát rendezett be. 1784-ben lelkészséggé, majd 1792-ben önálló plébániává szervezte át. Időközben a kis kápolna kicsinek bizonyult, ezért 1815-ben Szabó András kassai püspök új templom alapjait rakatta le, amelynek építését 1819-ben fejezték be. A templom titulusa Nep. Szent János.

Az egyházközség kis lélekszámú. A falu lakossága valamivel kevesebb, mint háromszáz fő, ebből a vasárnapi szentmisén 25- 30 ember vesz részt. Jelenleg a hívek lelki gondozását az 5 km-re lévő tiszapalkonyai plébániáról Szűcs Zsolt plébános látja el Tiszapalkonyát, Hejőbábát, Hejőkürtöt, valamint a kisebb fíliákat, Oszlárt, Nemesbikket és Hejőpapit. Az elöregedett közösségnek nehéz fenntartania a templomot, amely a barokk építészetnek egyik gyöngyszeme. A templom kívül-belül már felújításra szorult, de ennek megvalósítása önerőből rendkívüli nehézséget jelentett.

Helyi összefogással elindult a templom külső felújítása. Az önkormányzat képviselő testülete felajánlásával a templom hangosítása, az egyháztanács és a helyi hívek adományával, munkájával a templom padjainak a felújítása is megvalósult.

Féléves előkészítő munka után 2006-ban megalakult a Hejőkürt Község Római Katolikus Templomáért Alapítvány a templom felújítása, állagának megóvása, a további hitélet gyakorlásához szükséges tárgyi feltételek biztosítása céljából. Az anyagi fedezet adományokból, egyházi ingatlanok értékesítéséből jött össze. A Kuratórium döntött a romos, balesetveszélyes állapotban lévő építmény felújításának a megkezdéséről.

A templom külső felújítása 2007.júniusban fejeződött be. 2007. szeptember 23.-án volt a Hejőkürti Templom Felszentelése.
Római katolikus templom, Hejőkürt