Hejőbába látnivalói

Református templom

Cím Hejőbába Iskola út 11. 47.904982 N, 20.942740 E
Kapcsolat Web: www.hejobaba.hu
Hejőbába lakossága a XVI. század végén tért át a kálvinista hitre. A gyülekezet Nemesbikk filiája volt és a korábbi katolikus templomot használták.

A református templomot 1712-ben Dory Zsófia építtette. A templom fala vályogból készült, mely az idő múlásával megrongálódott, ezért 1790-ben teljesen lebontották. A gyülekezet az új templom építéséhez adományokat gyűjtött, melynek eredményeként a templom 1800. augusztus 3-án lett teljesen kész. 1811. nyarán kezdték el a templom melletti torony építését, ami csak 1834-ben készült el. A további felújítási munkálatok 1841-ig tartottak. Az 1852. április 22-én támadt nagy tűzvészben a templom, a torony és a régi faharangláb is leégett. A gyülekezet ismét templomépítésbe kezdett. A munkálatok pénzhiány miatt lassan haladtak, ezért csak 1911-ben került tető a templomra. Az utóbbi évtizedekben is többször szorult javításra a templom. A régi harang elhasadása után a templomnak 1758-ban, 1863-ban, 1888-ban lett új harangja. Az 1863-ban szerzett harangot 1917-ben a katonaság elrekvirálta.

Ennek a harangnak a pótlására Horthy Miklós, Magyarország akkori kormányzója 1500 pengőt adott /személyesen többször megfordult Hejőbábán/. Az új harang felavatására 1940. április 28-án került sor. A ma használatos harangot 1965-ben öntötték. A 12 változatú Wagner gyártmányú harmónium 1926-ban, a hívek adakozásából készült.
A XVIII. századi parókia helyett 1846-ban, majd 1914-ben épült új paplak.
Református templom, Hejőbába Református templom, Hejőbába Református templom, Hejőbába