Hatvan látnivalói

A Beton-tó

Cím
Hatvan
külterület
47.631282 N, 19.707277 E
Útvonaltervezés
Kapcsolat
Web: www.abetonto.hu
A közel 130 hektáros bányatavat a Heves Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatósága nyilvánította horgászati vízterületté. Az egykori hatvani bányászat részét képező A Beton-tó halállománya csaknem egyedülálló az országban. Ezt az a tény is alátámasztja, hogy évek óta mind a hazai, mind pedig a szomszédos, délkelet-európai pontytrófeát a hatvani A Beton-tóból fogják ki. Az eddigi legnagyobb kifogott pontycsoda 40,4 kilogrammos volt.

A horgásztó olyan mértékben múlta föl a cég várakozásait, hogy bővíteni kellett a stratégiai tervet, így a hatvani tó egy igazi pontyparadicsommá vált. A fejlesztés első mérföldköve a 2017 és 2018-ban épített öt gyönyörű, komfortos horgászház volt. Ezt követően több mint 200 horgászhelyet alakítottunk ki az A Beton-tó körül, amelynek állandó látogatói például a Hatvani horgászegyesület tagjai is.
Kirandulastervezo-Hatvan-ABeton-to.jpg