Fekete- Körös

Ez a több mint negyven éve horgászszövetségi hasznosításban lévő folyó nem csak tájképi- hanem horgászati szempontból is felettébb hívogató eleme a vízrendszernek. Hazai 20,5 kilométeres szakasza a Körös-vidék azon élővízi területei közé tartozik, amelyek leginkább megőrizték vízszabályozások előtti időket idéző „hangulatukat”. Nem csoda, hogy a partját kísérő erdőterületek, a kanyargós mederbe csúszott fák, a homokfelrakódások vadregénye meglódítják a horgászfantáziát, amelyhez idilli keretet a tiszta időben kelet felől felsejlő forrásterületek kékes hegyvonulatai adnak.

Aki kicsit jobban szemügyre veszi ezt a folyót, az rögtön megállapíthatja, hogy páratlan élőhelyi adottságokkal rendelkezik. Sok a kanyarulat – túlnyomórészt kövezettek –, Gyula-Városerdő felett rengeteg az akadó, a medertalaj márgás-homokos és Sarkad térségéig – a kettős-körösi duzzasztóhatás ellenére – még a nyáron is kifejezetten élénk tud maradni a víz sodrása.
A Fekete-Körös alapvetően egy gyors víz, ám ezt a jellegét a rendszerint áprilisban üzembe álló békési duzzasztó karakteresen átformálja. A Kettős-Körös vízlépcsője a Fekete-Körösön egészen a Gyula-városerdei térség fölé nyúlva érezteti hatását, aminek egyik legszembetűnőbb következménye, hogy míg a Fekete-Körös a határzónában még egy szűk, homokfelrakódásos mederben siető kifejezetten sebes víz – még duzzasztási időszakban is –, addig alig 10-15 kilométerrel lejjebb a Fehér-Körössel történő egyesülés közelében már egy jóval lassabb, nyáron már-már szinte álló jelleget öltő, kanyarbelsőkre kiöntő/szétterülő víztestté válik.

Ezek a körülmények számos halfaj számára jelentenek ideális élőhelyi környezetet, néhánynak kifejezetten kedveznek, persze az alsóbb és felsőbb részek jellemzőit egyes fajok eltérően tolerálják. A Fekete-Körös karakterében egy süllős folyó, de igaztalan volna ennek az egy halnak kisajátítani a vizet: harcsák, csukák, domolykók, balinok, márnák, pontyok, amurok és a számos keszegféle általánosak a horgászfogásokban.
Kisebb medertesti adottságai ellenére a Fekete-Körös sok rekordlistás halat adott már és mái is ad. Tíz feletti pontyok, amurok, szép csukák, süllők, 30-40 kilós harcsák máig horogra akadnak, de ezt – errefelé különösen – nem verik nagydobra. A vizet jól ismerők sok szép fogás titkát őrizgetik, pergetők, mártogatók legendás téli portyákról tudnának mesélni, ahol tucatra akadt a süllő.

A romantikus szépségű Fekete-Körös azonban horgászati szempontból nem mindig mutatja szebbik arcát. A halfogás eredményességét tekintve  talán a legszeszélyesebb folyója a tájnak. Az élővizek „haljárási” szélsőségei ezen a vízterületen olykor igen erőteljesen jelentkeznek.
Míg egyes időszakokban (vagy években) a halak aktív jelenléte tapasztalható, addig olykor kifejezetten nehéz érdemlegesebb horgászsikert kicsikarni a víztől. Mindemellett a Fekete-Körös igen kedvelt horgászvíz. Mederméretei és gyakori part állásai miatt szinte minden ígéretes „porcikája” meghorgászható, ami mégsem, az a szanazugi kishajó kikötő révén vízen könnyűszerrel elérhető vízről. (Üdülési szezonban napközben gyakori a hobbi célú motorcsónakázás, ezért a horgászathoz érdemesebb esti/éjszakai és reggeli órákat választani.)

Horgászati frekventáltsága a torkolattól felfelé Városerdőig erőteljesebb, Sarkad térségéig mérsékelt, afelett pedig csekély. Ez nem feltétlenül a fogási esélyeket tükrözi, sokkal inkább a szanazugi és városerdei üdülőtelep „népsűrűségét”, illetve a környező települések horgászainak felségterületeit.

Bár sokan járják a Fekete-Köröst, mégsem lehet azt mondani, hogy – főleg este – a Körös-parti csillagfényes magány ne találna rá a horgászra. A remetei részek öblös kanyarjai, Városerdő, Sitka, cukorgyári kanyar, Ökörörmény, Malomfok, Csigáserdő: petróleumlámpa-fénynél átvirrasztott megannyi horgászéjszaka egyszer fukar, egyszer bőkezű tanúi…