Györe látnivalói

Evangélikus templom - Általános Iskola

Cím Györe Rákóczi Ferenc u. 24. 46.295141 N, 18.401309 E
Kapcsolat Web: www.gyore.hu
A 18. században a katolikusok mellett evangélikus németek is lakták Györét, akik egyházilag a szomszédos színtiszta evangélikus Izményhez tartoztak.

Az izményi és györei evangélikusok 1774-ben kezdhették meg önálló anyakönyv vezetését Izményben. II. József türelmi rendelete alapján pedig- élve a szabad vallásgyakorlás lehetőségével- 139 család kérvényezte, majd kapta meg 1784-ben a templomépítési engedélyt. A templom alapkövének letételére 1784. június 13-án, felszentelésére 1785. október 30-án került sor Izményben.

Györei gyülekezet 1801-től lett önálló. Haranglábuk és iskolájuk már volt, önálló templomot is szerettek volna. Templomépítés céljára alapítványt létesítettek 1843-ban, ám a templom felépítése csak 1909-ben vált valóra. A templom 27 ezer korona költséggel, 20 ezer korona kölcsön felvételével épült meg. 1909. november 7-én szentelték fel.

A második világháborút követően 44 györei német családot telepítettek ki. Vagyonelkobzás alá esett, de Magyarországon telepedett le 7 család. Ez egyben azt is jelentette, hogy a györei németségből mindössze 50 fő maradt. Közülük többen a következő években a közeli városokba költöztek, így az evangélikus templom gyakorlatilag hívő nélkül maradt, hosszú évekig üresen állt, állaga egyre romlott.

A templom ma iskolaként működik.
Evangélikus templom - Általános Iskola, Györe