Református templom

1577-ben Gelejen is megalakul a református egyház, s a lakosság nagy része protestáns lesz. Ugyanebben az évben kapja meg a község első tiszteletesét, Wallay Jánost. A reformátusság valószínűleg a katolikus lakosság által korábban épített templomot használja tovább, erre vonatkozó adataink azonban nincsenek. E templom egyes vélekedések szerint Gelej korábbi feltételezett helyén, a ma Felső geleji hátként emlegetett területen állt: Kenyeressy Károly egykori segédlelkész például így ír az 1930-as években:
„a mai falutól északnyugatra eső földháton a régi Gelej helyén állott régi torony és templom is”.

Az egykori geleji lelkész által is megfogalmazott, a régi Gelej s templomának helyére vonatkozó feltevés több évtizede él a falubeliek tudatában, ezt bizonyító adatok azonban ezidáig nem kerültek elő.

Az 1596. október 26-ai elvesztett mezőkeresztesi csata következményeként a virágzó Gelej teljesen elpusztult, a törökök templomát is lerombolták. A lakosság kisebbik része a szomszédos Mezőcsátra, nagyobb hányada pedig Mezőnagymihályra menekült és ott telepedett le. A gelejiek az áttelepülés után Nagymihályon is külön intézték hivatalos ügyeiket, a geleji egyház például a mezőnagymihályi gyülekezet leányegyházaként működött tovább. (Az egyház pénzügyeit már a visszatelepedés előtt is külön kezelték. 1730 előtt és után is Ns Makai János – korábban Mezőnagymihály bírója – volt megbízva e feladattal, 1732-től pedig a geleji egyház kurátora lett.) Mindezekből arra következtethetünk, hogy az elvándoroltaknak már ekkor feltett szándékuk volt, hogy a békésebb időkben visszatelepedjenek Gelejre.

A visszatelepülés végül csak mintegy 130 évvel később, 1730 körül történt meg. 18 nemesi származású család királyi megerősítést nyert geleji birtokában, akik a Geleji pusztán történő letelepedésük után azonnal megszervezték anyaegyházukat, 1739-ben az első tiszteletes, Varsányi József vezetésével pedig templomot kezdtek építeni.

A feltételezhetően vályogfalú, fatornyos templom a Kovács-zugban, a Csincse patak keleti partjának egyik kiemelkedésén épült fel (ott, ahol ma is áll).

1780 körül új templom építését határozza el a presbitérium. Tunyogi Mihály lelkészsége alatt, 1794-ben el is készül a kőtorony, 1807-ben pedig leteszik a templom fundamentumkövét, amely ugyanebben az évben épül fel. 1813-ban elkészülnek a különböző berendezések, székek (padok), illetve kisebb átalakításokat végeznek az épületen. Végül 1821-ben szentelik fel a templomot. Munkája gyümölcsét azonban nem élvezhette sokáig a falu népe, hiszen az átadás után hét évvel, 1828-ban egy szélvész ledönti a tornyot, mely a tetőzetet is beszakítja. Az egyháztanács ezt követően – valószínűleg pénz hiányában – a megsérült tető gyékénnyel való kijavíttatásáról hoz határozatot.

1843-ban újabb csapás éri az egyházat; villám csap a toronyba, körülötte négy ház is leég. Az egyházközség 1845. január 25-én határozza el, hogy új tornyot építtet, ami ugyanebben az esztendőben el is készül. Az ezt követő 50 évben nem történnek jelentősebb átalakítások, az egyháznak csak arra marad pénze, hogy 1848-ban bezsindelyeztesse a tetőt, kisebb renoválásokat végezzen az épületen (1863-ban és 1865-ben), illetve 1879-ben a megromlott zsindelyeket kijavíttassa.

Mivel a nagyobb méretű felújítások évről évre elmaradnak, a templom az 1890-es évek elejére életveszélyessé válik. Elkerülhetetlen tehát egy „teljesen új torony készítése és a templomnak is nagyszerűen széppé átalakítása”.

Mielőtt azonban ismertetnénk e felújítás eseményeit, röviden bemutatjuk templomunk harangjait is.

Az bizonyos, hogy az egyházközségnek már a középkorban is volt (valószínűleg egy darab) harangja. A falu elpusztulása (1596) után ezt a harangot magukkal is vitték a Mezőnagymihályra menekülő gelejiek, onnan vissza azonban már nem hozhatták, így az áttelepülő birtokosok újat kényszerültek öntettetni maguknak.

Az első harangot 1730-ban készíttették Budán, Antoni Zechenter műhelyében. A másfél mázsás harang további sorsáról nincsenek adataink. A második harang 1826-ban készült el Justel János öntödéjében Egerben, a harmadik pedig 1832-ben, Eberhard Henrik műhelyében. Ez utóbbira bizonyosan a hívők adták össze a pénzt, mégpedig „oly nagy buzgalommal, hogy a begyűlt pénzből meg is marad, s ezt előbb toronyórára, majd a torony kijavítására, felépítésére fordítják” (1845-ben) – jegyzi az 1930-as években Kenyeressy. 1893-ban Egri Kis András és neje, Egri Kis Borbála öntetett egy 647 kg-os harangot kútba ölt unokájuk, Lídi emlékére (Seltenhofer Frigyes Fiai, Sopron).

Az első világháborúba a gelejiek harangjait is elviszik, csak a Lídi nevű marad az egyház tulajdonában. Üres helyükre csak 1922-re kerülnek ismét harangok. Az egyiket Kékedi Lajosné sz. Kékedi Borbála öntette háborúban odaveszett gyermeke, Egri Kiss Bertalan emlékére 1921-ben (a Berta fájdalomharang 350 kg-os, amelyet az Ecclesia Harangművek Rt. öntött a németországi Sinnben), a másikat pedig Forray György és neje, Kun Mária készíttette az ugyancsak világháborúban elhunyt ifjú rokonuk, Pásztor Sámuel emlékére (a Sámuel harang is az Ecclesia Harangművek munkája, ennek súlyát nem ismerjük) 1922-ben.

A második világháború ismét felemészt egy harangot, ekkor a Sámueltől kell megválnia az egyházközségnek. Helyébe csak 1984-ben kerül ismét harang (260 kg-os, Diósgyőrben készítették), melyet Kékedi Bertalan tragikus hirtelenséggel elhunyt fiatalember emlékére öntettek.

Most pedig térjünk vissza a nagy újjáépítéshez, amely 1893 júliusában kezdődött, s egészen 1894 decemberéig tartott. Makai Bertalan eképpen emlékezett vissza az 1893. évben történtekre:
„Május és június hónapjában (…) többszöri közgyűlés tárgya volt (…), hogy ezenn szent Templomot, amelynek tetejét – s tornyát – a benne lévő karzatokat és minden nemű székeket (…) a régiség nagyon lenyőtte, és el pusztította; annyira, hogy már félelmes bejönni az Isten tiszteletére is, s a mennyegzet is annyira el van kórhodva, hogy már mindig lehet félni, hogy egyszer ránk szakad. Ezenn említett tárgyak kifejezésében az említett Nemes szívű Lelkész Úr [Tóth Sámuel] szívrehatóan kérte, és buzdította az öszves közbirtokosságot, hogy ne húzalkodjanak, legyenek hajlandók ezenn, – csaknem romlásban lévő Templomúnknak újból való felépítésére (…).”

A presbitérium végül elfogadta Tóth Sámuel tiszteletes felhívását, s úgy döntöttek, hogy a költségek fedezésére kölcsönt vesznek fel a miskolci Egyházpénztártól „hatos – hat százalékos – kamatra, hatodik évig leendő le törlesztésre”, amelyet oly módon kívánnak visszafizetni, hogy minden geleji adófizető polgárnak földadója kétszeresét kell beadnia az egyház pénztárába. Az egyház a felújítási-átépítési munkákra vállalkozó építésszel, Szívós Zsigmonddal 1893 júniusában köti meg a szerződést.

A munkálatok 1893 augusztusának elején kezdődnek meg, s a szokatlanul meleg időjárásnak köszönhetően („karácsonykor is poros út volt”) a munkások az év végén is dolgozhatnak a szabadban. Az újjáépítést a tornyon kezdik el, augusztus 4-én: Makay emlékiratából tudjuk, hogy Kalas András ácsmester ezen a napon vette le „a régi torony tetejéről az régi Gombot” és hogy ezután kezdték leszedni a torony „mindenféle fáit. Az építésben meglehetősen haladtak, mindenféle hozzávalókat hordták a sok pénzért fogadott szekeres emberek.”

Arra vonatkozó adataink, hogy a templomhajó épületét milyen módon építették át, sajnos nincsenek. Falait minden bizonnyal magasabbra rakták, az északi és déli oldalakon lévő bejáratok elé pedig cintermet építettek (egy 1860-as évekből származó térkép ezeket ugyanis nem jelöli), de meghagyták az ajtók körüli kőpárkányt (a déli oldalon lévőn ma is láthatjuk az 1807-es bevésett évszámot). A fennmaradt adatok arról sem tájékoztatnak minket, hogy hogyan és milyen mértékben építették át a tornyot. Vélhetően ezen is lényeges szerkezeti átépítések, bővítések történtek. A torony egyébként 1893. október 15-ére készült el.

1893 decemberének elejére állítják be az új padokat Magyar Gyula mezőkeresztesi asztalosmester irányításával. 1894-ben még csak félkész templomot talált az új esztendő, a munkálatok azonban csak tavasszal folytatódtak. Április végén elkezdik kimeszelni a tornyot, s ugyanekkor látnak hozzá a templom mennyezetének „pingálásához” is. A torony és a mennyezet festését is május elejére fejezik be. A hónap végére megérkezik a faluba az új toronyóra, illetve Pásztor József kurátor az „asztalos mesterekkel” és Szűcs Jánossal elkezdi felépíteni a templomhajó két végében lévő karzatot (legények és iskolás gyermekek karzata). Június végére elkészül a „templom földjének színes öntvényű téglákkal való kirakása”, és megérkezik Tóth Sámuel tiszteletes adománya, a márvány Úrasztal is.

Július közepére felépül mindkét karzat, augusztus első hetében pedig megérkezik a „díszes orgona”, melyet Országh Sándor „cs. és királyi orgonakészítő” épített Budapesten.

Az új templom 1894 őszére készült el, az első istentiszteletet pedig szeptember 30-án tartották. Makay ezt írja az átadási ünnepségről:
„…ezen a vasárnapon szentelték fel, az újból épült Szent templomunkat, és ezen szent ünnepélyre vidékről is sokan megjelentek, és annyian vóltak, hogy a népek csak alig fértek, és ezen alkalommal az új kenyér vételére is áldoztak; és ugyan akkor az Isteni tiszteletet három lelkész úr teljesítette, és végezte. (…) Ugyan ekkor T. Cz. Rozgonyi Lajos fitanító Úr, ő mint énekvezér orgonista úr is, – az Éneklőkar – testülettel többszörösen énekelt a díszes új orgonával is, ekkor énekeltek legelőször az öszves gyülekezet.”

Ezt követően mintegy 76 évig ismételten nem történnek jelentősebb átépítések, renoválások, csak 1970-ben válik szükségessé az omladozó vakolat letisztítása és új vakolattal való borítása. 1998 júniusára elkerülhetetlenné válik a torony faszerkezetének részleges, horgonylemezeinek pedig teljes cseréje. A torony rézlemez borítást kap, amely teljes mértékben az előző bádogozás rekonstrukciója. 1999-ben a templom belső falait és a külső alapot lefestik, illetve a fő-és a déli oldalbejárat elkorhadt ajtajait kicserélik.

2004. november 19-én orkánerejű szélvihar söpört végig a település egyes részein, ami több lakóház tetőzetét felszaggatta, illetve hatalmas méretű, élő fákat csavart ki tövestől. A vihar elvonultával kiderült, hogy a toronysüveg is megsérült, egy helyen felszakadt a saroklemez, illetve a gömb feletti díszek, a kakas és a csillag letörtek. A toronysüveg korábban is el volt csavarodva kissé a fő oszlopgerenda, a császárfa körül, a vihar után azonban a hajórész felé dőlni kezdett, erősebb széllökések esetén pedig a süveg csúcsa kissé kilengett. A beható felmérések és szakvélemények elkészülte után kiderült, hogy sokkal nagyobb a baj, mint azt eleinte gondolta az egyháztanács. A torony faszerkezetét gombabetegség támadta meg, amely miatt olyan mértékben károsodott, hogy elkerülhetetlenné vált a teljes újjáépítés. Miután adományok összegyűjtése után rendelkezésre állt a beruházás több millió forintnyi fedezete, megkezdődtek az újjáépítési munkák. A 113 esztendős toronysüveget 2006. október 3-án kezdték el bontani, az új süveg pedig 2007. február 2-án került a helyére.

A templomot 2011-ben műemlékké nyilvánították.