Gelejen az 1950-es évek végéig a falu határában egyáltalán nem termesztettek szőlőt, sőt, a beltelki, lakóövezetben kihasított kertekben is csak 1889 és 1910 között telepítettek néhány jelentéktelen nagyságú szőlőskertet. A falubeliek egy része más községekben bírt külső, ún. extraneus porciókat; erre vonatkozó legkorábbi, 1583-as adatunk szerint egy geleji Harsányban művelte szőlőjét.
A 19. század második, 20. század első felében is jónéhány geleji birtokolt egy-egy porciót valamelyik szőlőtermesztő településen, a csáti határban, a geszti (Borsodgeszt) és a nyéki (Nyékládháza) hegyen. Kivételesen sok gazda bírt szőlőt az emődi Tehéntáncon.
A geleji Pincéket a szájhagyomány szerint már a falu 1596-os pusztulása előtt is használták, közvetett forrásaink alapján azonban csak a 18. század vonatkozásában jelenthetjük ki, hogy a külső birtokokon előállított bor egy részét bizonyosan itt tárolták. A bortermés más része az extraneus birtokon álló, esetleg a geleji portán lévő különálló vagy ház alatti pincébe kerülhetett. Néhány gazda több helyen is tárolhatta borát; Bársony József 107 holdas falubelinek a Tehéntáncon volt pincéje, apósa halála után aztán a Pincékben is örökölt egyet.
A geleji borospincék a Felföld nagyszámú föld alatti építményeivel rokoníthatók, ezeket azonban nem riolittufába, hanem világosbarnás-sárgás löszös agyagba vájták. A költséges, fáradságos munkával kialakított és ennek eredményeként kedvező adottságokkal – főként állandó hőmérséklettel és páratartalommal – rendelkező tárolóhelyek fejlett borkultúrát jeleznek. Vincze István a Felföld vonatkozásában írja: „ezek a pincék a jelentős anyagi értéket jelentő bornak nemcsak biztonságát szolgálták, hanem (…) tartósabb (több éves) tárolása mellett a mustnak kiváló borrá érlelődését is”. Hasonlóan vélekedik a geleji pincékről szólva Belényi Gábor is:
„A sárga nyirok talaj erősebb, mintha kőből volna,
a bort kitünő egyenletes hőmérsékkel tartja”.
A geleji Pincékről az első írásos említést csak a 18. század első feléből ismerjük, bár egyes források a tatár időkből valónak mondják: egy 1972-es adatközlés szerint a falubeliek akkoriban búvóhelyül használták, de hasonló eredeztetésről számol be Nagy Sándor egykori lelkipásztor is: „…a tatárjárásra emlékeztet itt a »geleji hegy«-be épített pincesorozat. (…). A szóbeszéd szerint a tatárok elől mentették e mély, erős homokkőből kivájt pincékbe a terményeket.” Belényi Gábor geleji tanító a 15. századból eredezteti a pincéket: a régi szájhagyomány szerint ezeket az egykor itt álló falut megszálló cseh husziták búzatároló vermeiből alakították ki a később életre kelő falu lakói. Mint ahogy e középkori falu, vagy épp a tatárjárás idejében nyitott vermek létezésére sincsenek egyértelmű bizonyítékaink, úgy – jelen ismereteink alapján – a pincék azzal összefüggésbe hozott eredeztetésének hitelességét is fenntartásokkal kell kezelnünk.
A pincék helyét a lakótelepülés központjától 1,3 km-re, egy 101–102 méter tengerszint feletti magasságú dombháton jelölték ki (a lakótelepülés 95–97 méteres tfm-ú térszínen terül el). Az 1910-es kataszteri felmérés idején a község tulajdonában álló 1 k. hold 879 négyszögöles területet rétként használták, magántulajdonban csupán az adómentes földalatti pincéket és a két pincéhez kapcsolódó pár négyzetméteres alapterületű gazdasági épületet találjuk. A Pincék teljes területét valamikor a 20. század közepén mérték ki a pincetulajdonos gazdák között.
Az 1784-es első katonai felmérés „WeinKeller” – borospincék – néven kilenc, halmazos elrendezést mutató pincét jelöl a területen. A mappa pontossága megkérdőjelezhető, a halmazosság azonban nem, hiszen a jelenlegi alaprajz is ezt igazolja. A legrégebbi pincék csoportja tekintetében a teljes beépítettséggel (az 1940-es évekre) a bejáratok többé-kevésbé egy csigavonal ívéhez igazodnak, a pincelyukak egy részének hosszanti tengelyei pedig e csigavonal középpontja irányába haladnak. E sajátosság eredményeként az ódon pincék közt sétálva a halmazos összevisszaság is harmonikusan fest, nem véletlenül említi szinte valamennyi adatközlőnk, hogy a pincelyukak találkozási pontján állva, a lyukak fölött húzódó hosszanti halmok úgy festenek, mintha csillagot képezve futnának össze.
A geleji pincék a lyukpincék közé sorolhatóak, itt azonban, mivel kialakításukkor nem állt rendelkezésre meredek fal, amelybe lyukat vájhattak volna, a tárolásra szolgáló, minden esetben egyágú helyiségbe a néhány méter mélyre vezető lépcsőn keresztül lehet lejutni.
A pincék meghatározó részéhez ősi soron valószínűleg nem tartozott semmilyen felszíni épület, a lejárót csupán kőből vagy téglából épített, kosáríves vagy ritkábban timpanonos kialakítású boltozat, gádor védte. A kevésbé megmunkált kőből rakott gádort kívülről rendszerint bevakolták és fehérre meszelték, a mívesebben faragott kőből vagy téglából építettet azonban vakolatlanul hagyták.
Ilyen gádoros lejáratú pincéket ma is találunk a területen, a legtöbb elé azonban az 1970-es évek második felében és az 1980-as években kisebb épületet, pinceházat húztak.
A régi pincegádorok előtt az 1970-es, -80-as évektől megszaporodó téglalap, ill. egy esetben L alaprajzú (ezt az 1990-es évek elején építették) pinceházakat már tufakőből, téglából, szilikátból, vályogból (utóbbit téglával vegyesen is) húzták fel, kívülről színezett vakolattal borították.
A Pincékben 1910-ben 16, 1930-ban és 1942-ben pedig 22 pincét használtak a falubeliek. Ez a szám csak a Pincék területének 20. század közepe táján lezajló tulajdonjogi rendezése után, az 1970-es, -80-as években növekedett tovább, amikor a terület déli, délnyugati és nyugati oldalán újabb cca 10 pincét ástak, s azok elé – egy kivételével – rögtön pinceházat is emeltek. Ezeket azonban az ősi lyukpincékkel ellentétben már nem vájták: a kiásott gödröt zsaluzat segítségével bebetonozták, majd földdel borították. A téglalap alaprajzú pinceházak – hasonlóan a régi pincék elé felhúzottakkal – téglából, tufakőből és szilikátból épültek, falazatuk kívülről vakolt, színezett.
A területet a 20. század elejétől (a legkorábbi adatot 1907-ből ismerjük) az 1950-es évekig csősszel őriztették, akit a pincetulajdonos gazdák fizettek.
„Vót neki elég jó nagy kunyhója, be vót rendezve, tüzelőhellyel, mindennel. Hazagyött, meg ment is vissza, de többet vót a Pincéknél, mint itthol. Ugye, bejárta a pinceterűleteket… »jöjjön, János bácsi, igyon egy pohár bort!« Bizony, vót olyan, hogy mán jó mámoros vót a végire… de ott vót, nem vót feltörés! Ki mit őriz, abbúl él, úgy mondták az öregek.”
Az említett 18 m2-es alapterületű csőszházat 1910 és 1942 között emelték, és valamikor az 1960-as években pusztult el.
További látnivalók a közelben
Szállások a közelben
Szerkesztőségi ajánlat
Fülei Szoborpark - Mesepark
A Balaton és Székesfehérvár között, egy kis faluban, Fülén népesült be szobrokkal nem is olyan régen egy falu széli fás terület
Bazalt utca tanösvény
A környék fiatalon elhunyt, lelkes, nagy tudású, természetvédő meteorológusáról kapta a nevét
Vers utca
A 2016-os „Balatonszárszó kulturális és aktív turisztikai fejlesztése” című pályázaton belül 2020 nyarán megvalósításra került a „Vers utca” elnevezésű interaktív elemekkel gazdagított, Balatonszárszó természeti, kulturális és szellemi értékeihez kapcsolódó projekt
Salföldi kőtenger
A kőtenger úgy keletkezett, hogy a vulkanikus utóműködés idején ezen a vidéken hévizes források törtek föl, és a forró víz az itt található fehér homokot kemény kőhalmazzá cementálta, ragasztotta össze
Kéz kilátó
A tenyerünkön hordozunk téged, Farkaskútvölgyben!
Egy újabb csoda, amiért érdemes eljönnöd hozzánk
Tiszafás tanösvény
A 3,9 km hosszú tanösvény Bánd település mellett található, viszont területileg Szentgálhoz tartozik
Kvarcitsziklák
A község déli bejáratánál a műúttól mintegy 100 méterre különleges szikla alakzatok láthatók az út bal oldalán
Biatorbágyi kaptárkövek
A Kő-hegy déli oldalán kelet-nyugat irányú mészkővonulat húzódik végig, az itt magasodó három sziklában összesen tíz sziklafülke található – közülük az egyik az ún
Kőtenger
A turisztikai irodalom kőtengernek is nevezi ezeket a nagy sziklatömbökből álló kőhátakat
Hubertlaki-tó (Bakonyi Gyilkos-tó)
A Hamuházi-séd és a Szalai-séd összefolyásánál, a Somberek-séd völgyében, apró tisztásként rejtőzködik az erdő mélyén a Hamuházi-rét
Park Orosháza
A hányattatott sorsú Hotel Alföld helyén vadonatúj Főtér épült fel Orosháza központjában, melyet 2013-ban adtak át a helyiek és az ide látogatók nagy örömére
RepTár Szolnoki Repülőmúzeum
A RepTár, Szolnok város repülőmúzeuma, egyedülálló repüléstörténeti kiállítóhely Kelet-Európában
Kemenes Vulkánpark Látogatóközpont
A Kemenes Vulkán Park 2013
Ráckevei Hajómalom
A Ráckevei Hajómalom Magyarország utolsó hajómalmának, az ún
Esztergomi Dzsami és Veprech-torony
A DZSÁMI
A 400 éves egykori török imaház, az Uzicseli Hadzsi Ibrahim Dzsámi ma múzeumként működik
Szigethalmi Vadaspark
A Csepel-sziget egyetlen állatparkja 2014 augusztusában Szigethalmon nyitotta meg kapuit
Emese Park
Az Emese Park egy Szent István-kori falut elevenít meg a főváros közelében, Szigethalmon
Bory-vár
BORY JENŐ (1879-1959) építészmérnök, szobrászművész különleges építészeti, szobrászati műalkotását, a Bory-várat saját elgondolásai, tervei alapján két keze munkájával hozta létre
Kiemelt szállás ajánlatok
Tópart Cottage
A Cottage sokszínű hely, amely önmagában hordozza a családias hangulatot, igazán teljessé azonban a hozzánk érkező vendégek teszik
Graefl-kastély
“SOHA NEM AKARSZ ELMENNI”
Egy élhető világot szeretnénk, igaz százéves falak között, de korunk emberének igényeihez igazítva
Dióliget
Talán Te is álmodozol Róla, hogy kiszállsz a mókuskerékből, kivonulsz a városból, életmódot váltasz és egy sokkal természet közelibb, vidéki légkörben éled a mindennapjaidat, ahol egészen más értékek válnak fontossá, mint amiben eddig léteztél
Hotel Gizella
Az első magyar királynéról elnevezett szállodánk Veszprém egyik legrégibb negyedében, már az Árpád-korban létező városrészben található
Hotel Residence Ózon****superior Conference & Wellness Hotel
A Hotel Residence Ózon****superior Conference & Wellness Hotel Budapesttől csupán 80 km-re a Kékes lábánál Mátraházán, 710 méterre a tengerszint felett várja kedves vendégeit
Várárok Apartman
Szeretettel várjuk önt és családját egész évben Gyula üdülõövezetében található új apartmanházunkban, ami a gyulai vár tövében, az egykori várárokban, a Várfürdõ fõbejáratától 150 méterre helyezkedik el, mindössze öt percnyi sétára a megújult belváros hangulatos teraszaitól és történelmi látványosságaitól
A 19. század második, 20. század első felében is jónéhány geleji birtokolt egy-egy porciót valamelyik szőlőtermesztő településen, a csáti határban, a geszti (Borsodgeszt) és a nyéki (Nyékládháza) hegyen. Kivételesen sok gazda bírt szőlőt az emődi Tehéntáncon.
A geleji Pincéket a szájhagyomány szerint már a falu 1596-os pusztulása előtt is használták, közvetett forrásaink alapján azonban csak a 18. század vonatkozásában jelenthetjük ki, hogy a külső birtokokon előállított bor egy részét bizonyosan itt tárolták. A bortermés más része az extraneus birtokon álló, esetleg a geleji portán lévő különálló vagy ház alatti pincébe kerülhetett. Néhány gazda több helyen is tárolhatta borát; Bársony József 107 holdas falubelinek a Tehéntáncon volt pincéje, apósa halála után aztán a Pincékben is örökölt egyet.
A geleji borospincék a Felföld nagyszámú föld alatti építményeivel rokoníthatók, ezeket azonban nem riolittufába, hanem világosbarnás-sárgás löszös agyagba vájták. A költséges, fáradságos munkával kialakított és ennek eredményeként kedvező adottságokkal – főként állandó hőmérséklettel és páratartalommal – rendelkező tárolóhelyek fejlett borkultúrát jeleznek. Vincze István a Felföld vonatkozásában írja: „ezek a pincék a jelentős anyagi értéket jelentő bornak nemcsak biztonságát szolgálták, hanem (…) tartósabb (több éves) tárolása mellett a mustnak kiváló borrá érlelődését is”. Hasonlóan vélekedik a geleji pincékről szólva Belényi Gábor is:
„A sárga nyirok talaj erősebb, mintha kőből volna,
a bort kitünő egyenletes hőmérsékkel tartja”.
A geleji Pincékről az első írásos említést csak a 18. század első feléből ismerjük, bár egyes források a tatár időkből valónak mondják: egy 1972-es adatközlés szerint a falubeliek akkoriban búvóhelyül használták, de hasonló eredeztetésről számol be Nagy Sándor egykori lelkipásztor is: „…a tatárjárásra emlékeztet itt a »geleji hegy«-be épített pincesorozat. (…). A szóbeszéd szerint a tatárok elől mentették e mély, erős homokkőből kivájt pincékbe a terményeket.” Belényi Gábor geleji tanító a 15. századból eredezteti a pincéket: a régi szájhagyomány szerint ezeket az egykor itt álló falut megszálló cseh husziták búzatároló vermeiből alakították ki a később életre kelő falu lakói. Mint ahogy e középkori falu, vagy épp a tatárjárás idejében nyitott vermek létezésére sincsenek egyértelmű bizonyítékaink, úgy – jelen ismereteink alapján – a pincék azzal összefüggésbe hozott eredeztetésének hitelességét is fenntartásokkal kell kezelnünk.
A pincék helyét a lakótelepülés központjától 1,3 km-re, egy 101–102 méter tengerszint feletti magasságú dombháton jelölték ki (a lakótelepülés 95–97 méteres tfm-ú térszínen terül el). Az 1910-es kataszteri felmérés idején a község tulajdonában álló 1 k. hold 879 négyszögöles területet rétként használták, magántulajdonban csupán az adómentes földalatti pincéket és a két pincéhez kapcsolódó pár négyzetméteres alapterületű gazdasági épületet találjuk. A Pincék teljes területét valamikor a 20. század közepén mérték ki a pincetulajdonos gazdák között.
Az 1784-es első katonai felmérés „WeinKeller” – borospincék – néven kilenc, halmazos elrendezést mutató pincét jelöl a területen. A mappa pontossága megkérdőjelezhető, a halmazosság azonban nem, hiszen a jelenlegi alaprajz is ezt igazolja. A legrégebbi pincék csoportja tekintetében a teljes beépítettséggel (az 1940-es évekre) a bejáratok többé-kevésbé egy csigavonal ívéhez igazodnak, a pincelyukak egy részének hosszanti tengelyei pedig e csigavonal középpontja irányába haladnak. E sajátosság eredményeként az ódon pincék közt sétálva a halmazos összevisszaság is harmonikusan fest, nem véletlenül említi szinte valamennyi adatközlőnk, hogy a pincelyukak találkozási pontján állva, a lyukak fölött húzódó hosszanti halmok úgy festenek, mintha csillagot képezve futnának össze.
A geleji pincék a lyukpincék közé sorolhatóak, itt azonban, mivel kialakításukkor nem állt rendelkezésre meredek fal, amelybe lyukat vájhattak volna, a tárolásra szolgáló, minden esetben egyágú helyiségbe a néhány méter mélyre vezető lépcsőn keresztül lehet lejutni.
A pincék meghatározó részéhez ősi soron valószínűleg nem tartozott semmilyen felszíni épület, a lejárót csupán kőből vagy téglából épített, kosáríves vagy ritkábban timpanonos kialakítású boltozat, gádor védte. A kevésbé megmunkált kőből rakott gádort kívülről rendszerint bevakolták és fehérre meszelték, a mívesebben faragott kőből vagy téglából építettet azonban vakolatlanul hagyták.
Ilyen gádoros lejáratú pincéket ma is találunk a területen, a legtöbb elé azonban az 1970-es évek második felében és az 1980-as években kisebb épületet, pinceházat húztak.
A régi pincegádorok előtt az 1970-es, -80-as évektől megszaporodó téglalap, ill. egy esetben L alaprajzú (ezt az 1990-es évek elején építették) pinceházakat már tufakőből, téglából, szilikátból, vályogból (utóbbit téglával vegyesen is) húzták fel, kívülről színezett vakolattal borították.
A Pincékben 1910-ben 16, 1930-ban és 1942-ben pedig 22 pincét használtak a falubeliek. Ez a szám csak a Pincék területének 20. század közepe táján lezajló tulajdonjogi rendezése után, az 1970-es, -80-as években növekedett tovább, amikor a terület déli, délnyugati és nyugati oldalán újabb cca 10 pincét ástak, s azok elé – egy kivételével – rögtön pinceházat is emeltek. Ezeket azonban az ősi lyukpincékkel ellentétben már nem vájták: a kiásott gödröt zsaluzat segítségével bebetonozták, majd földdel borították. A téglalap alaprajzú pinceházak – hasonlóan a régi pincék elé felhúzottakkal – téglából, tufakőből és szilikátból épültek, falazatuk kívülről vakolt, színezett.
A területet a 20. század elejétől (a legkorábbi adatot 1907-ből ismerjük) az 1950-es évekig csősszel őriztették, akit a pincetulajdonos gazdák fizettek.
„Vót neki elég jó nagy kunyhója, be vót rendezve, tüzelőhellyel, mindennel. Hazagyött, meg ment is vissza, de többet vót a Pincéknél, mint itthol. Ugye, bejárta a pinceterűleteket… »jöjjön, János bácsi, igyon egy pohár bort!« Bizony, vót olyan, hogy mán jó mámoros vót a végire… de ott vót, nem vót feltörés! Ki mit őriz, abbúl él, úgy mondták az öregek.”
Az említett 18 m2-es alapterületű csőszházat 1910 és 1942 között emelték, és valamikor az 1960-as években pusztult el.