Gelej látnivalói
Ó-temető
Cím
Gelej
Petőfi u.
47.827057 N, 20.768613 E
Útvonaltervezés
Kapcsolat
Web: www.uj.gelej.hu
A falubeli reformátusság a letelepedés óta a falu belterületének nyugati szélén lévő kisebb dombon helyezte örök nyugalomra halottait.

A temető helyének kijelölésekor a legmeghatározóbb adottság a terület dombos jellege lehetett, ez ugyanis védelmet biztosított a sírok számára az esetleges belvizektől. A sírkert kiemelkedő helyen történő elhelyezésében az igények praktikus kielégítése mellett esztétikai szempontok, esetleg ősi hiedelmek is érvényre juthattak. Minden bizonnyal meghatározó tényező volt a kiválasztás során, hogy a temető – a törvényi előírásoknak megfelelően – a lehető legmarkánsabban elkülönüljön a falutól.

A temető egészére igaz, hogy nem rendelkezik semmiféle központi jellegű épülettel vagy úttal, melyhez a sírok bármilyen módon viszonyulhattak volna. Az ótemetőben a sírok helyét – a falu rendezetlen, halmazos belsőségéhez hasonlóan – mindenféle különösebb rend nélkül jelölték ki, s csak az újabb és legújabb temetőrészben rendeződnek el több-kevesebb szabályossággal. A sírhelyek kijelölésében csak a legutóbbi időszak temetkezéseinél figyelhető meg, hogy a rokonság tagjait egymás közelében hantolják el, ez a fajta rendezőelv korábban csak elvétve érvényesülhetett a sírkertben.

A jómódú falusiak nem fából, hanem már a 18. századtól kőből faragtatták fejköveiket, amihez – a hagyomány szerint – bogácsi vörös követ használtak. Viga Gyula kutatásai révén jól tudjuk, hogy a bükkaljai kő Alföld felé történő szállításának szempontjából Szomolya bányái mellett a bogácsi kőfejtők bírtak a legnagyobb jelentőséggel, a legfontosabb termékek ráadásul éppen a sírkövek voltak.

Az ótemető sírkövei alakváltozatuk szerint két főbb típusba sorolhatóak: meghatározó részük álló, téglány vagy négyzetes, esetleg ahhoz közelítő keresztmetszetű, hasáb alakú fejkő, kisebb részük pedig koporsót formázó, a szakirodalomban tumbaként, Gelejen haskőként emlegetett sírjel.

A fejkövek és haskövek legrégebbi, a 18. század második feléből és a 19. század legelejéről származó darabjait jobb és gyengébb minőségű szürkés, fehéres színű tufából és jobb megtartású, vöröses-rózsaszínes kőből faragták. Alakjuk, díszítéseik tekintetében e korszak fejkövei mutatják a legnagyobb változatosságot. Némelyik egyszerű oszlop, mindenféle különösebb tagoltság vagy díszítettség nélkül, másokon frontális, felső részén egyetlen, néhány centiméternyire kiemelkedő, legömbölyített élű, párkányszerű díszítést alakítottak ki, amely az ez alatt elhelyezkedő feliratot védte az esőtől. Az egyik kő fejezete félköríves lezárást kapott, amelyet frontális oldalán vésett rozetta-dísszel igyekeztek hangsúlyosabbá tenni. Néhány sírkő teteje szív-alakban végződik (közülük az egyik 1816-os datálású), de ismerünk a korszakból összetett íves tetejű (az 1860-as, -70-es évektől gyakorivá váló forma) példányokat is. Egyes fejkövek szöveg feletti fejezetét a fejfa hossztengelyére merőleges irányú, mélyen berovátkolt, párhuzamos bevésésekkel tagolt mezővel díszítették.

A korszak fejkövei mellett itt kell szót ejtenünk a temető néhány tumbájáról. A szarkofág formájú sírjel, mint a halál és az elmúlás nyers és direkt ábrázolásmódja a népi temetkezésben soha nem volt jellemző, azt a 17–18. századi módosabb réteg, főleg a nemesség kedvelte és alkalmazta szívesen. Az országban több helyütt is fennmaradt ilyen sírkőtípus, általánosan azonban a Partiumban és Erdélyben volt egykor jellemző. Gelejen e sírkőtípust valamikori papok nyughelyeként, ritkábban olyan személyek sírjeleként azonosítja a szájhagyomány, akiket valamely bűnük miatt nem fogadott be a föld. Az egyetlen olvasható feliratú, 1812-es datálású tumba oldalán, halványan olvasható véset szerint az 1813. február 12-én elhunyt (vagy ekkor eltemetett), 83 esztendős nemes öreg Pásztor Mihály Úr nyugszik („TS NS PÁSZTOR MIHÁLY ÚR ITT NYUGSZIK / Febr. 8. 1812. / meg hólt életének 82 Esžtdejében”.)

A felső fejezetén rovásokkal tagolt fejkövek közül a legrégebbi egy 1784-es darab, amely azért különleges, mert ez már pontosan az a típus, amely az ótemető 19. századbeli sírkőállományában a leggyakrabban fordul elő.

Az 1784 és az 1860-as évek között emelt, e sírkőtípusba sorolható kövek – egy kivételtől eltekintve – téglány keresztmetszetű, hátracsapott tetejű hasábok, melyek fejezetét – néhány, főleg a használati időszak végén készült darab kivételével – minden esetben öt vízszintes, egymással párhuzamos, eltérő szélességű rovátolással tagolták. A két felső rovátékot csak csekély bemélyedés választja el, a többi azonban lényegesen hangsúlyosabban, különféle alakzatú bemélyítésekkel különül el egymástól. A díszítést mindig csak frontálisan helyezik el a kövön, oldalnézetben azonban a rovátékok új értelmet nyernek, így ugyanis – kis fantáziával – egy emberarc-profil körvonalát fedezhetjük fel benne. Hogy ezt tudatosan alakította-e így a kőfaragó, ma már nehéz kideríteni. A rovátolt fejezet alatt sarkain félkörívesen lezárt táblában találjuk a vésett sírfeliratot, amely sokszor kifejezetten szép vonalvezetésű, igényes faragvány, máskor esetlegességével kevéssé gyakorlott faragó keze munkájára vall.

Arra vonatkozóan, hogy e sírkőtípust mely mesterek, s milyen minta alapján kezdték készíteni, sajnos nem rendelkezünk adatokkal. A rovátkolás mindenesetre erőteljes rokonságot mutat az abaúji (pl. Pányok, Telkibánya) és a zempléni (pl. Ricse, Semjén) temetőkben fellelhető fejfák díszítményeivel.

A Gelejen tömegesen fennmaradt rovátkolt fejkövekből található néhány a szomszédos Mezőnagymihály és a közeli Mezőkeresztesen temetőiben is.

A 18. század végéről, 19. század első feléből fennmaradt fejköveken vésett és domború díszítéseket is használtak. Ezek között találunk vésett rozettát, virágot, geometrikus formákat, domború liliomból formált görög keresztet, cserepes virágot, virágfejet, csillagot. A hasköveken domború címerek maradványai tűnnek fel, melyek az alatta nyugvó nemesi címerét mintázhatták.

A vésett feliratokat több esetben fekete, fehér vagy vörös színnel festették, amelyek megegyeznek ugyan azokkal a színekkel, melyekkel az ország más temetőiben festették alkalomadtán a fejfákat, a szín és a halál jellege közötti összefüggések azonban a geleji temető esetében csak elvétve fedezhetőek fel. Egy 20 évesen, gyermekágyban elhunyt leány sírfeliratát fehérre festették ugyan (a fehér színt hagyományosan a fiatalon elhunytak esetében alkalmazták), egy 50 esztendősen, lábfájásban elhunyt férfi sírfeliratát azonban – a hagyomány szerint erőszakos halálra utaló – vörös színnel pingálták ki.

A 19. század -50-es, -60-as éveitől készült összetett íves tetejű illetve obeliszk formájú fejkövein vésett szíveket, domború babérkoszorúkat, virágdíszeket, csillagokat találunk, a sírfelirat pedig gyakran lizénák közé kerül.