Földes látnivalói

Földesi Horgásztó

Cím Földes Budaházi tanya 47.300570 N, 21.436661 E
Kapcsolat Telefon: 30/251-7330 Web: www.foldesihe.hu
A Földesi Horgásztó megfelelő üzemeltetése érdekében a horgászni szerető közösség 1996-ban alapította meg a Földesi Horgász Egyesületet, amely szervezet azóta is töretlenül végzi munkáját. Az egyesület célja, hogy tagjai érdekképviselete, érdekvédelme, az egyesület működési feltételeinek segítése és javítása mellett, a horgászsport fejlesztésével hozzájáruljon a szabadidő kulturális és hasznos eltöltéséhez, segítse elő, hogy törvényes keretek között működve, a társadalmi együttélés- és a horgászetika szabályai érvényesüljenek, és megvalósuljon a természet védelme is. A mindenkori vezetőség igyekszik fejleszteni, szépíteni és gazdagítani a tavat és környékét is. A Földesi Horgász Egyesület minden év januárjában tartja éves közgyűlését, ahol a tagság az elmúlt évi beszámolók meghallgatása után a követező év terveit, feladatait egyezteti. Ekkor kerül meghatározásra az éves tagsági díj, illetve a fejlesztési feladatok ütemezése is.

A legelső telepítések során ponty, amur és kárász került a tóba. Néhány tagnak köszönhetően folyami harcsa is gazdagította akkoriban az állományt, ezek mérete már 60 kg fölötti lehet, ivadékai pedig a mostanában fogott rekord méretű példányok. A feltöltés során a Keleti-főcsatornából is kerültek a tóba ivadékhalak. A tó süllő állománya is ebből az időből szármázik. A törpeharcsa a kezdeti években nagyon elszaporodott, így az akkori vezetőség feketesügért telepített a tóba, amely a törpeharcsa természetes ellensége. Ennek köszönhetően a törpeharcsa állománya mára már teljesen visszaszorult. Sajnos az orvhorgászok is megjelentek a tavon, akik főleg éjszaka járták a környéket, hálóztak, gereblyéztek. Ennek megakadályozása érdekében vezette be az akkori vezetőség a 24 órás őrszolgálatot.

A horgásztó bejáratánál társadalmi munkának köszönhetően elkészült az őrház, ahol a 24 órás szolgálat működik. Az egyesület alapszabályában a tagság döntött a társadalmi munka végzéséről is, amelynek köszönhetően a horgásztó környéke folyamatosan épül és szépül. A telepítések minden évben több alkalommal is megvalósulnak. Elsősorban ponty és amur kerül a tóba. Egyesületünk tagjainak jó horgászatot, vendégeinknek kellemes kikapcsolódást kívánunk horgásztavunkon!

Megközelítés
Akik a halastavat Földes felõl akarják megközelíteni, azoknak a Nagyközség utáni elsõ keresztezõdésnél jobbra kell fordulniuk. Aztán egy romos épület után, de még a Keleti fõcsatorna derecskei hídja elõtt jobbra kell fordulni. Egy mesterséges patak után, a sorompónál balra, az út végén található az õrház, ahol le kell jelentkezni.
Akik a halastavat Debrecen felõl közelítik meg, azoknak annyi változás van, hogy amikor átjönnek a Keleti fõcsatorna debreceni hídján, az elsõ nagy keresztezõdésnél balra kell fordulni. A tó megközelítését már táblák is jelzik.
Földesi Horgásztó, Földes